Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Mint arról mi is beszámoltunk, az FC Barcelona hazai pályán szenvedett vereséget a Villarreal együttesétől. A katalánok újabb kijózanító eredményének immáron komoly következményei is lettek, mindez Xavi meccs utáni nyilatkozatából derült ki.
(Photo by Alex Caparros/Getty Images)
Xavi ugyanis szinte mindenkit meglepve, bejelentette, hogy távozik az idény végén a Barca kispadjáról. A korábbi klublegenda mint mondta, ezzel a döntésével a rájuk nehezedő nyomást is szeretné mérsékelni az idény hátralévő részében.
“Napok óta megfogalmazódott bennem a döntés, aminek most van itt az ideje.” – kezdte gondolatmenetét Xavi, aki a Barca közleménye szerint még a sajtóesemény előtt jelentette be szándékát Joan Laporta elnöknek, Rafa Yues alelnöknek, valamint a sportigazgatónak, Deconak.
“Nem problémát akarok okozni a Barcának, hanem a megoldást jelenteni, pontosan úgy, ahogyan két évvel ezelőtt is történt! Szeretném, ha ezzel a bejelentéssel csökkenthetném az egész klubra, vagy éppen a játékosokra nehezedő nyomást. A szezon hátralévő részében ígérem, mindent bele adok, hogy sikeresek legyünk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában. Nem adtam fel ugyanis azt a célunkat, hogy nyerjünk.” – folytatta Xavi, aki előrefelé tekintve megjegyezte azt is, hogy a döntése véglegesnek tekinthető.
“Az elhatározásom független attól, hogy nyerünk-e trófeát az idény végén vagy sem. A nyártól nem folytatom tovább a Barca trénereként.” – így a katalánok mestere.
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…