Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Honvéd korábbi légiósa az Újpestnél folytatja – HIVATALOS

Az idény első felében szerényen muzsikáló Újpest a keddi napon bejelentette első téli érkezőjét…

 

Az Újpest hivatalos honlapján erősítette meg, hogy szerződtette a korábban a Budapest Honvéd csapatát erősítő albán válogatott hátvédet, Albi Dokát.

A 26 esztendős játékos a KF Tirana csapatánál kezdte karrierjét, itt debütált a felnőttek között is, négy idény alatt 100 tétmeccsen szerepelt az együttesben, ezeken pedig négy gólt és három gólpasszt jegyzett. Első felnőttszezonjában Albán Kupa-győztes lett, míg utolsó tiranai idényében bajnoki címet ünnepelhetett. 2020 nyarán szerződött Horvátországba, ahol 41 találkozón szerepelt, egy gólt szerzett és két gólpasszt adott a HNK Gorica színeiben.

Doka 2022 februárjától másfél idényt Kispesten töltött, az elmúlt idény végén az élvonalból búcsúzó piros-feketék alkalmazásában 37 tétmeccsen lépett pályára. Miután a Honvéd kiesett az NB I-ből, Doka visszatért a Tiranához, az aktuális idény eddig eltelt szakaszában 18 bajnokin egy találatot és két gólpasszt regisztrált.

Az albán felnőttválogatottban 2020 novemberében, a Koszovó elleni győztes meccsen debütált. Összesen hétszer szerepelt a nemzeti csapatban, a Magyarországgal szemben 1-0-ra megnyert vb-selejtezőn is kezdőként lépett pályára.