Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem léphet pályára Kínában az argentin válogatott – sajtóhír

Az argentin válogatott két felkészülési mérkőzést játszott volna márciusban Kínában…

(Photo by Matias Baglietto/NurPhoto via Getty Images)

Egybehangzó argentin sajtóhírek szerint az argentin válogatott a kínai kormány döntése értelmében nem léphet pályára Kínában, az országba tervezett két márciusi felkészülési mérkőzésen.

A néhány héttel ezelőtt megerősített programban az argentin válogatott március 17. és 23. között két mérkőzést játszana egy-egy afrikai válogatottal a távol-keleti országban. A tervek szerint az első ellenfél Nigéria lenne Guangzhouban, a második találkozót pedig Elefántcsontpart ellen vívnák Pekingben, azonban az ázsiai ország vezetői a hírek szerint nem engedik a mérkőzések lebonyolítását.

TyC Sports beszámolói értelmében az argentin labdarúgó-szövetség elkezdte keresni a megoldást a problémára. Nyílvan a kínai kormány döntésével nem tudnak szembemenni, így a találkozók új helyszínre vitele került szóba, azonban egyelőre konkrétumokról nem lehet tudni. Vélhetően az Egyesült Államokban lebonyolíthatóak lennének a mérkőzések.

Az argentinok a júniusi Copa América előtt mindenképpen játszani akarnak két felkészülési meccset márciusban, melyekre ráadásul két erősebb válogatott ellen kerülhetne sor, hiszen éppen Elefántcsontpart és Nigéria vívja egymással az idei Afrikai Nemzetek Kupája döntőjét. Más ellenfél az idő rövidsége és a legtöbb mérkőzés lekötöttsége miatt már aligha jöhet szóba, úgyhogy ezen két afrikai válogatottal közösen kéne mindenki számára kielégítő megoldást, új helyszínt találni a mérkőzések lebonyolítására.

Az argentin válogatott márciusban és június elején két-két felkészülési mérkőzést játszana, majd június 20-tól a Copa Américán szerepel, az ezt követő szeptemberi válogatott-játéknapokon pedig már a vb-selejtezők folytatódnak tovább.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!