Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megbízható sajtóértesülések szerint a Real Madrid egykori kiválóságának fia a Lionel Messi által erősített MLS-csapatban folytatja pályafutását…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
César Luis Merlo értesülései szerint mindenben megszületett a megállapodás arról, hogy az Argentinos Juniors tehetséges középpályása, Federico Redondo az MLS-ben szereplő Inter Miami együtteséhez szerződjön 8 millió dolláros átigazolási díjért cserébe.
A 21 éves védekező középpályás a 2022-es felnőttek közti bemutatkozása óta 58 tétmérkőzést játszott a Bicho első csapatának színeiben, melyeken két-két gól és gólpassz került a neve mellé. Redondo még egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára az újonnan elrajtolt 2024-es kiírásban, mivel az elmúlt hetekben a dél-amerikai olimpiai selejtezőtornán tartózkodott az argentin U23-as válogatott tagjaként. A fiatal játékos évek óta meghatározó szereplője a különböző korosztályos nemzeti csapatoknak.
A tehetséges labdarúgó édesapja, Fernando Redondo annak idején 1994 és 2000 között emlékezetes éveket töltött el a Real Madrid alkalmazásában, majd később az AC Milan labdarúgója volt, de akkor már jobbára sérülésekkel bajlódott. Az argentin közvélemény hosszú ideje élénk érdeklődéssel kísérte figyelemmel Federico fejlődését, aki egyelőre az európai átigazolás helyett az MLS-be készül áttenni a székhelyét.
A Lionel Messi érkezése óta számtalan ex-Barcással kiegészített Inter Miami a nagynevű érkezők mellett több fiatal argentin játékossal is megerősítette a keretét, tavaly Tomás Avilés (Racing Club) és Facundo Farías (Colón) igazolt a floridaiakhoz.
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…