Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: a Dinamo Zagreb idegenben győzte le a Real Betist, az Ajax pedig kétgólos hátrányból ikszelt – EREDMÉNYEK

Az Európa-konferencialiga legjobb 16 közé jutásának első mérkőzéseit rendezték csütörtökön, és a késő esti mérkőzéseken két meglepetés eredmény is született.

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

Az Ajax már az első negyedóra végén hátrányba került, majd kicsivel több, mint egy óra játékot követően már kétgólos volt a Bodo/Glimt előnye. A hosszabbításban azonban sikerült visszajönniük az amszterdamiaknak, és előbb Van den Boomen büntetőgóljával szépítettek, majd az utolsó pillanatokban már emberelőnyben játszva sikerült az egyenlítés is, a második találatot Berghuis szerezte. A Real Betis nagy meglepetésre kikapott hazai környezetben a Dinamo Zagrebtől, a horvátok Petkovic büntetőből szerzett találatával szereztek előnyt a visszavágóra Spanyolországban. A Maccabi Haifa Budapesten, a Bozsik József stadionban játszotta le mérkőzését, amelyen egygólos előnyt szerzett a visszavágóra az izraeli alakulat, míg a Servette és a Ludogorec találkozója 0-0-ás döntetlennel ért véget.

Ajax – Bodo/Glimt 2-2 (0-1)
Helyszín: Johan Cruijff Arena (Amszterdam), Vezette: A. Nobre (portugál)
Gólszerzők: Van den Boomen (90+1. – büntetőből), Berghuis (90+7.) ill. Gronbaek (16., 64.)
Kiállítás: ill. Bjortuft (90.)

Real Betis – Dinamo Zagreb 0-1 (0-0)
Helyszín: Estadio Benito Villamarín (Sevilla), Vezette: M. Balakin (ukrán)
Gólszerző:ill. Petkovic (76. – büntetőből)

Maccabi Haifa – Gent 1-0 (0-0)
Helyszín: Bozsik József Stadion (Budapest), Vezette: W. Collum
Gólszerző: Pierrot (65.) ill.

Servette – Ludogorec 0-0 (0-0)
Helyszín: Stade de Genève (Genf), Vezette: F. Glova (szlovák)
Gólszerzők:ill.

Az Európa-konferencialiga legjobb 16 közé jutásáért vívott párharcok első mérkőzéseinek további eredményei:
Olympiakosz – FERENCVÁROS 1-0
Molde – Legia Warszawa 3-2
Royale Union – Eintracht Frankfurt 2-2
Sturm Graz – Slovan Bratislava 4-1