Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb brazil csapathoz igazolt az egykori argentin tehetség – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően új csapatban folytatja a Brazíliában légióskodó argentin szélső…

(Photo by Gledston Tavares/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A Grémio bejelentette, hogy 2026 év végéig szóló megállapodást kötött az Atlético Mineiro csapatától érkező argentin támadóval, Cristian Pavónnal.

A 28 esztendős szélső a Talleres Córdoba nevelése volt, majd éveken át a Boca Juniorst erősítette. Pavón első alkalommal 2014 és 2019 között állt a “genovaiak” alkalmazásában, amikor annyira jól ment neki a játék, hogy rendszerint európai sztárcsapatok dobálóztak a nevével. 32 gólt szerzett ezen időszak alatt, a 2017-es bajnoki idényben kilenc-kilenc gólt és asszisztot, a rákövetkezőben hat találat mellett 12 előkészítést regisztrált.

Pavón azonban a könnyebb utat választva az MLS-be került, ahol a 2019-es és a 2020-as idény alatt együttesen 14 találatig jutott a Los Angeles Galaxy együttesében. Mivel a kaliforniaiak nem tudtak megállapodni a Bocával a végleges megvásárlásáról, visszakerült az argentin csapathoz. A második bocás időszakban viszont jobbára meg sem tudta közelíteni korábbi formáját, a 2021-es második kiírásban valamit ismét megvillantva, 21 mérkőzés alatt négy találatig és öt előkészítésig jutott, de később már nem kapott lehetőséget, így 2022 júliusában Brazíliába távozott.

Az elmúlt másfél év alatt az Atlético Mineiro színeiben 68 meccs alatt csupán ötször volt eredményes.

Pavón 2017 és 2018 között 11 mérkőzésen lépett pályára az argentin válogatottban, mellyel ott volt a 2018-as világbajnokságon.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!