Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
Az RB Leipzig sportigazgatója, Rouven Schröder közölte az újságírókkal a tényt, miszerint fiatal húzónevük a nyáron visszatér a Párizsi csapatához…
(Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)
Remek idényt fut a Paris Saint-Germain színeiből kölcsönadott játékos, Xavi Simons az RB Leipzig színeiben, így nem csoda, hogy az újságírók folyamatosan a játékos jövőjével kapcsolatban kérdeznek a lipcsei csapat vezetőségétől, ám Rouven Schröder tiszta vizet öntött a pohárba, és kifejtette, hogy reálisan mi vár a csapatra és a játékosra a nyár folyamán.
“Xavi Simons kölcsönszerződése 12 hónapra szólt, nem 18-ra, így a játékos vissza fog térni Párizsba, ahol minden attól fog függeni, hogy a Paris Saint-Germain mit tervez az Mbappe érát követően. Természetesen újabb kölcsönt fogunk kérni, de nem vagyok optimista ezzel kapcsolatban…”
– fejtette ki az RB Leipzig sportigazgatója.
A 20 éves holland középpályás 31 mérkőzésen 8 góllal és 9 gólpasszal járult hozzá a lipcsei csapat sikereihez az idei szezon folyamán.
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…