Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának nyitómérkőzését szerda este játszotta a Liverpool és a Luton, mert a Vörösök szombaton a Ligakupa döntőjében lesznek érdekeltek, ahol a Chelsea-vel találkoznak majd.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A Liverpool nagyon tartalékosan állt fel a rengeteg sérültje miatt, de így is kötelező volt a győzelem hazai környezetben a Luton ellen Jürgen Kloppéknak. A mérkőzés viszont nagyon rosszul kezdődött a hazaiak számára, ugyanis a 12. percben Ogbene révén megszerezte a vezetést a Luton. Az első játékrészben ezt követően mentek előre a Vörösök, de hiába a sok távoli próbálkozás a gól nem jött össze még a hat alkalommal próbálkozó Luis Díaznak sem.
A második játékrészben még jobban felpörgött a Liverpool és sorra dolgozták ki a helyzeteket, azonban az egyenlítő találat az 56. percben egy szögletet követően született, Mac Allister sarokrúgását Van Dijk bólintotta a kapuba. Mindössze két perccel később pedig a vezetést is megszerezték a hazaiak, Mac Allister nem vette át vagy állítgatta a labdát Bradley bedobását követően, hanem felnézett és erőből belőtte a kapu elé, amibe beletette a fejét Gakpo és erőből a léc alá vágódott a labda. A Vörösök nem álltak le és mindenképpen megakarták lőni a harmadikat is, ami össze is jött, Andy Robertson szerzett labdát, majd letette Luis Díaznak, aki megverte védőjét és közelről Kaminski kapus mellett a rövid alsóba lőtt. A hajrában a Liverpool megszerezte negyedik találatát is, a találkozón végig jól futballozó Harvey Elliott állította be a 4-1-gyes végeredményt.
A Liverpool a győzelmével négy pontra növelte előnyét a tabella élén, de a Manchester City csak szombaton játssza le soron következő bajnokiját. A Luton a vereségével pedig maradt a kiesést érő 18. pozícióban.
Liverpool – Luton 4-1 (0-1)
Helyszín: Anfield (Liverpool), Vezette: A. Madley
Gólszerzők: Van Dijk (56.), Gakpo (58.), L. Díaz (71.), Elliott (90.) ill. Ogbene (12.)
Sárga lap: Joe Gomez (82.) ill. Doughty (18.), Woodrow (42.), Barkley (77.), Kaboré (90.)
Kiállítás: – ill. –
Liverpool: Kelleher – Bradley (Robertson 68.), Quansah, Van Dijk, Joe Gomez – Gravenberch (B. Clark 78.), Endo, Mac Allister (McConnell 89.) – Elliott, Gakpo, Luis Díaz (Danns 88.). Vezetőedző: Jürge Klopp
Luton: Kaminski – Mengo, Osho, Bell – Ogbene, Lokonga (Mpanzu 46.), Barkley, Doughty (Kaboré 75.) – Morris, Chong (J. Clark 63.), Woodrow (Townsend 58.). Vezetőedző: Rob Edwards
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 26. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Szerda:
Liverpool – Luton 4-1
Péntek:
Chelsea – Tottenham ELHALASZTVA!
Szombat:
16:00 Aston Villa – Nottingham (Tv: Spíler1)
16:00 Brighton – Everton
16:00 Crystal Palace – Burnley
16:00 Manchester United – Fulham (Tv: Match4)
18:30 Bournemouth – Manchester City (Tv: Spíler1)
21:00 Arsenal – Newcastle (Tv: Spíler1)
Vasárnap:
14:30 Wolverhampton – Sheffield United (Tv: Spíler1)
Hétfő:
21:00 West Ham – Brentford (Tv: Match4)
A bajnokság állása:
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…
A Como két fiatal spanyol támadója volt a firenzei alakulat veszte…
A Juve kapusaként gyakorlatilag szinte minden trófeát megnyert a 90-es években, míg 2006-ban tagja volt a vb-győztes olasz válogatott keretének! Isten éltesse még sokáig a legendás hálóőrt!