Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az MLS egykori sztárcsapata Belgiumból igazolta át a zöld-fehérek egykori játékosát…
(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy bejelentette, hogy a 2027-es naptári esztendő végéig szóló szerződést kötött a belga KRC Genk szélsőjével, Joseph Paintsillel.
A 26 éves szélső támadó a Genk egyik legjobbjának számít, hiszen az előző szezonban 14 bajnoki találata mellett 14 gólpasszt is kiosztott, a jelenlegi kiírásban pedig 23 bajnoki meccsen 6 gól és 4 assziszt került a neve mellé. Emellett öt mérkőzésen kétszer volt eredményes az Ekl-ben. Paintsil 2018 óta több mint 150 mérkőzésen lépett pályára a belga csapat színeiben. Menet közben a 2020-2021-es idényben a török Ankaragücü alkalmazásában szerepelt kölcsönben.
Paintsil annak idején 2017 nyara és 2018 júliusa között volt az FTC labdarúgója, a zöld-fehéreknél az NB I-ben 25 meccsen 10 gólig jutott.
Our newest Angeleno ✍️
We have acquired Joseph Paintsil from Belgian Pro League side K.R.C. Genk as a Designated Player and signed the forward to a four-year contract through the end of the 2027 MLS season.
📰: https://t.co/YE5zAFieZJ | @kinecta pic.twitter.com/Xt97QfRCif
— LA Galaxy (@LAGalaxy) February 21, 2024
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…