Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Miután az elmúlt hetekben a német első és másodosztályú mérkőzéseken rendszeresek voltak a szurkolói tüntetések, a helyi szövetség engedett a nyomásnak…
(Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
A német futballélvonal (Bundesliga) és -másodosztály (2. Bundesliga) klubjait tömörítő Német Labdarúgóliga (DFL) hivatalos honlapján közölte, hogy visszalép a korábban kétharmados többséggel megszavazott megállapodástól, mely szerint a két liga médiajogainak egy részét akár egymilliárd euró értékben eladnák egy stratégiai marketingpartnernek.
Mint ismeretes, az elmúlt hetekben a reformokat ellenző német szurkolók számtalan első és másodosztályú bajnoki mérkőzés félbeszakítását érték el különféle akciókkal, így több mérkőzés csak jelentős csúszással ért véget. A megállapodás célja az lett volna, hogy a DFL a nagybefektető bevonásával versenyképesebbé tegye a Bundesligát a tetemes gazdasági fölényben levő Prmier League-gel szemben.
Bár a DFL közleménye úgy fogalmaz, hogy eláll a decemberben megszavazott határozat végrehajtásától, magát a szavazást érvényesnek tekinti, így elméleti szinten továbbra is adva van a lehetőség és a felhatalmazás egy befektető jövőbeni bevonására.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…