A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Tavaly augusztusban szenvedett súlyos sérülést a Real Madrid megbízható hálóőre, Thibaout Courtois, azonban a belga klasszis végre ismét edzésbe állt a tegnapi nap folyamán…
(Photo by Antonio Villalba/Real Madrid via Getty Images)
Hatalmas visszatérőt köszönthettek a Real Madrid játékosai a tegnapi edzés folyamán, hiszen Thibaout Courtois is részt vehetett a labdás edzések egy részében, miután 6 hónapot töltött a felépülésével egy súlyos elülső keresztszalag szakadást követően.
A tavaly nyári sérülés ugyan még nem a múlté, azonban a belga hálóőr abszolút optimistán áll ahhoz, hogy az április elejére vetített visszatérése a tervek szerint halad, és így a szezon legfontosabb részében térhet vissza megerősíteni a Real Madrid amúgy sem gyenge védelmét.
Azonban Courtois jelenlegi helyettese Lunin sem panaszkodhat a teljesítményét illetően, Carlo Ancelotti csapata sorra dönti a rekordokat, amelyek a csapat kapott gól nélküli mérkőzéseit illeti a szezonban.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…