Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Angol sajtóértesülések szerint immár az Arsenal is heves érdeklődést mutat a Brighton and Hove Albion gólvágója iránt, Evan Ferguson játékjoga igen keresett lesz a nyár folyamán…
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
Újabb százmilliós bombaüzletet hajthat végre a Brighton and Hove Albion a nyári átigazolási szezon folyamán, hiszen az angol sajtó legfrissebb beszámolói szerint már nem csak a Chelsea, hanem az Arsenal is monitorozza a Sirályok fiatal gólvágójának a helyzetét.
Evan Ferguson 24 mérkőzésen lépett pályára az idei szezonban, ez idő alatt pedig 6 góllal és 1 gólpasszal vette ki a részét a Sirályok sikereiből, így bizonyítva, hogy jelenleg ő az angol élvonal egyik legnagyobb fiatal csatártehetsége.
A 19 éves játékos szerződése 2029 nyaráig él a Brighton and Hove Albion színeiben, így a két londoni klubnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, amennyiben komolyan gondolják Ferguson leigazolását.
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!