Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
Az olasz bajnokságban (Serie A) méretes hullámvölgybe kerülő Sassuolo vasárnap este bejelentette az edzőváltást…
(Photo by Alessio Morgese/NurPhoto via Getty Images)
A Sassuolo hivatalos bejelentést tett arról, hogy a továbbiakban nem Alessio Dionisi irányítja vezetőedzőként a csapat szakmai munkáját.
A korábban a Veneziát és az Empolit gardírozó 43 esztendős trénert 2021 nyarán Roberto De Zerbi távozását követően nevezték ki. Dionisi irányításával az előző két szezonban a Neroverdi a középmezőnyben élt célba, azonban a 2023-2024-es idény derekánál hosszan tartó hullámvölgybe került, és miután a csapat a legutolsó 13 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, már az utolsó bennmaradó helyen ugyanannyi pontja van, mint két kieső helyen álló gárdának.
Dionisi az elmúlt bő két és fél idény alatt 107 mérkőzésen ült a Sassuolo kispadján, amely ebből 32-t nyert meg 25 döntetlen és 50 vereség mellett.
A klub később ígért tájékoztatást az utód kilétéről, miközben Gianluca Di Marzio értesülései szerint Fabio Grosso, Davide Ballardini és Leonardo Semplici lehet a legesélyesebb a poszt betöltésére.
Comunicato Ufficiale | https://t.co/sgYWSPbrmD pic.twitter.com/m0CWgOtjs1
— U.S. Sassuolo (@SassuoloUS) February 25, 2024
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…