Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hátrányba került, de végül megsemmisítette ellenfelét a Napoli! – videóval

Ma pótolták be az olasz bajnokság (Serie A) 21. fordulójából elhalasztott Sassuolo – Napoli mérkőzést, ahol a hazaiak a kiesés ellen küzdöttek, míg a címvédő a nemzetközi kupaporondot érő helyekért harcolt.

(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)

Mindkét gárda nemrég esett át egy edzőváltáson, így nagy kérdés volt, hogy melyik gárda lesz az összeszedettebb ezen a bepótolt találkozón. Az biztos, hogy a mérkőzést a Napoli kezdte jóval aktívabban, amelynek az első komoly lehetőségére a 13. percig kellett várni, amikor Traoré a 16-os vonaláról lőhetett kapura, de a próbálkozása kevéssel elkerülte Consigli kapuját. Egy perccel később újabb komoly lehetőség adódott a vendégek előtt, Mario Rui beadása után ugyanis Osimhen került szinte kihagyhatatlan helyzetbe a kapu torkánál, Ferrari azonban bevetődve hatalmasat tudott menteni, és megelőzte a nigériai támadót. Erre jött a hidegzuhany a Napoli számára, miután a 17. percben első helyzetéből megszerezte a vezetést a Sassuolo. Egy beadást tudott kivágni a Napoli védelme, a labda viszont Racic elé került, ő pedig kapásból egy lapos, gyönyörűen eltekert lövést engedett el a bal alsó irányába, amire Meret nem is tudott leérni, 1-0! A bekapott gól nem igazán fogta meg a vendégeket, akik támadtak tovább rendületlenül, és ennek igen gyorsan meg is lett az eredménye! A 29. minutumban ugyanis Anguissa a tizenhatoson belül sarokkal készítette vissza a labdát Rrahmaninak, aki a hosszú alsóba belsőzte a játékszert, hiába tudott beleérni a lövésbe Consigli, 1-1! Sőt, két perc elteltével már a vezetést is megszerezte a Napoli! Politano kapott kiváló labdát, majd a középre tett passzát Osimhen lőtte szinte ugyanoda, mint korábban Rrahmani, 1-2! A 41. percben aztán már két gól volt a különbség a felek között! Matheus Henrique a saját tizenhatosa előtt adta el a labdát, Politano pedig rögtön Osimhen elé tálalt, aki Consigli felett átpöckölve a hálóba juttatta a játékszert, 1-3! A szünet előtt még Kvaratskhelia lövését védte nagy bravúrral a hazaiak kapusa, így 3:1-es állással vonultak be az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész aztán ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A 47. percben egy újabb hatalmas védelmi hibát követtek el a hazaiak, aminek a végén Kvaratskhelia passza után Osimhen pár méterről bevette a kaput, 1-4! Az 51. percben még tovább nőtt a különbség: Osimhen indította a szélen Kvaratskheliát, aki betört a tizenhatosra, majd kilőtte a hosszú alsót, 1-5! A folytatásban a Napoli könnyedén elpasszolgatott, a Sassuolo nem tudott semmiféle ellenállást tanúsítani. A 75. percben aztán Kvaratskhelia ismét feliratkozott az eredményjelzőre: egy szögletből kifejelt labdát lőtt vissza egyből, amit az egyik védő még blokkolni tudott, de a labda visszapattant a grúz elé, ezt pedig ballal kíméletlen erővel a léc alá vágta, 1-6! Ezt követően már nem született újabb gól, így a Napoli hátrányból felállva hatot vágott a Sassuolonak, és hosszú idő után a tavalyi önmagát idézte a címvédő együttes.

Sassuolo – Napoli 1-6 (1-3)
Helyszín:
Mapei Stadium Vezette: D. Chiffi
Gólszerzők:
Racic (17.) ill. Rrahmani (29.), Osimhen (31., 41., 47.), Kvaratskhelia (51., 75.)
Sárga lapok:  -ill.-
Kiállítás:ill.-

Sassuolo: Consigli – Doig (Missori 57.), Ferrari, Tressoldi (Kumbulla 77.), Pedersen – Matheus Henrique, Racic (Volpato 56.) – Lauriente, Thorstvedt, Bajrami (Defrel 77.) – Pinamonti (Kumi 87.) Vezetőedző: Emiliano Bigica

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani (Natan 62.), Ostigard, Rui – Anguissa, Lobotka (Dendoncker 80.), Traoré (Zielinski 76.) – Politano (Raspadori 62.), Osimhen (Simeone 76.), Kvaratskhelia Vezetőedző: Francesco Calzona

A mérkőzés összefoglalója:

A játéknap eredményei és további programja:

Szerda:
Sassuolo – Napoli 1-6
20:45 Inter – Atalanta (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore