Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: a Liverpool ötöt, az AS Roma négyet rúgott az első mérkőzésen

A csütörtöki kora esti órákban három párharcban rendezték meg az első mérkőzést az Európa-liga nyolcaddöntőjében…

(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)

Az AS Roma félidőnként két-két gólt szerezve aratott kiütéses, 4-0-s győzelmet a Brighton & Hove Albion felett két olasz edző egymás elleni mérkőzésén. A “farkasok” már a meccs elején magukhoz ragadták a vezetést Dybala jóvoltából, majd a szünet előtt Lukaku duplázta meg az előnyt. A második etap derekánál a hazaiak rövid időn belül újabb két alkalommal voltak eredményesek, így fölényesen nyerték meg az első meccset. Daniele De Rossi csapata nem bánt kesztyűs kézzel a Roberto De Zerbi irányította angol együttessel, és kényelmes helyzetből várhatják az angliai visszavágót.

AS Roma – Brighton & Hove Albion 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Dybala (13.), Lukaku (43.), Mancini (64.), Cristante (68.), ill.

Annak ellenére, hogy a Qarabag az első félidő után már 2-0-ra vezetett, végül 2-2-es döntetlent játszott a Bayer Leverkusen ellen. Az azeri csapat rendkívül agresszíven futballozott a több húzóemberét pihentető “gyógyszergyáriak” ellen, és alaposan meglepték a favoritot az első félidőben. 0-2 után a második etap elején Xabi Alonso beküldte Xhakát és Wirtzet, a Leverkusen pedig szép lassan felőrörölte az erejével elkészülő ellenfelét, Patrik Schick a 92. percben egyenlítette ki a mérkőzés állását. Mindez azt jelentette, hogy a Bayer továbbra is veretlen a 2023-2024-es szezonban.

Qarabag – Bayer Leverkusen 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Benzia (26.), Juninho (45+2.), ill. Wirtz (70.), Schick (90+2.)

A Liverpool esélyeshez méltóan végig vezetve aratott 4-1-es győzelmet a Sparta Praha vendégeként. A párharc cseh fővárosban rendezett első mérkőzésén a Pool több visszatérőjére számíthatott, akik közül Darwin Núnez már az első félidőben duplázott, míg a második játékrész elején Szoboszlai is pályára lépett csereként, később pedig Szalah ugyancsak játékra jelentkezett. A 3-0-s első félidő után a szünetben becserélt Conor Bradley kevesebb mint egy perc alatt öngólt vétett. A hajrában ugyan Szalah gólját a videóbíró érvénytelenítette, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik szerezte meg csapata ötödik gólját, így a visszavágó már csak formalitás lehet az Anfield Roadon.

Sparta Praha – Liverpool 1-5 (0-3)
Gólszerzők: C. Bradley (46. – öngól), ill. A. Mac Allister (6. – büntetőből), Núnez (25., 45+3.), Díaz (53.), Szoboszlai (90+4.)

 

Európa-liga, a nyolcaddöntők eddigi eredményei és további programja

Szerda:
Sporting CP – Atalanta 1-1

Csütörtök:
AS Roma – Brighton & Hove Albion 4-0
Qarabag – Bayer Leverkusen 2-2
Sparta Praha – Liverpool 1-5
21:00 AC Milan- Slavia Praha
21:00 Benfica – Glasgow Rangers
21:00 SC Freiburg – West Ham United
21:00 Olympique Marseille – Villarreal