Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: magabiztos előnyre tett szert az AC Milan és a Marseille, bombameglepetést okozott a Freiburg

Az AS Roma mérkőzését követően a másik olasz csapat, az AC Milan is négyet rúgott az Európa-liga nyolcaddöntőinek odavágóján, míg a Marseille is jelentős előnyre tett szert Franciaországban…

(Photo by Piero Cruciatti/Anadolu via Getty Images)

A rómaiak után a milánóiak is megvillantak az Európa-liga nyolcaddöntőjének odavágóján, azonban itt bűnbakot is lehet találni, a Slavia Praha színeiben játszó Diouf már a mérkőzés 26. percében kiállíttatta magát, így adva jelentős előnyt a hazaiak számára, akik köszönték szépen és éltek a lehetőséggel, és egyből gurítottak három gólt az első félidő folyamán. A második etapban további egy gólt szerzett még az AC Milan, azonban ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a Praha két darab szépítőgólja ellenére is jelentős előnnyel várja az idegenben megrendezett visszavágót.

AC Milan – Slavia Praha 4-2 (3-1)
Gólszerzők: Giroud (34.) Reijnders (44.) Loftus-Cheek (45+1.) Pulisic (85.)  ill. Doudera (36.) Schranz (65.)

A nap legkiegyenlítettebb rangadóján a portugál székhelyű Benfica fogadta a Glasgow Rangerst, ahol a felek egy igazi vérbeli El-mérkőzést játszottak le egymás között, folyamatos fordulatokat tartogatva a nagyközönség számára. Amíg a vezetést kétszer is a vendégek szerezték meg, addig a Benfica mind a két alkalommal kiegyenlített, így megtartva esélyeit az idegenbeli túrára, ahol a Rangers minden bizonnyal további tartalékokat is be fog vetni a legendás klub ellen.

Benfica – Glasgow Rangers 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Di Maria (45+2.) Goldson (67.)  ill. Lawrence (7.) Sterling (45+5.)

A nap legnagyobb meglepetését Sallai Roland csapata okozta, hiszen a Freiburgot már idejekorán lesajnálták az angol élvonalban vitézkedő West Ham United ellen, azonban a németek felszívták magukat és egy tökéletes mérkőzést játszva énekelték ki a sajtot David Moyesék szájából, ráadásul a csapat magyar válogatott játékosa is egy góllal vette ki a részét a győzelemből, így téve teljessé az estét a magyar nézők számára. A hajrában ugyan úgy tűnt, hogy egy kezezés miatt megadott tizenegyes keresztbe tesz a Freiburg ünneplésének, a VAR végül úgy ítélte, hogy nem történt szabálytalanság, így felhőtlen hazai örömmel zárult a mérkőzés.

Freiburg – West Ham 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Gregoritsch (81.)  ill.

A nap egyik legnagyobb verését kapta a Villarreal Franciaországban, hiszen a Marseille szinte hibátlan játékkal gázolt át a spanyolokon, 4 gólt lőve ellenfelének. Az Európa-liga specialista Aubameyang ezúttal két góllal vette ki a részét csapata meneteléséből, az Európa-liga történelmének legjobb góllövőjeként szerepelve. A vendégeket ráadásul egy piros lap is sújtotta, Moreno a 62. percben került kiállításra, így adva további előnyt az amúgy is letaglózó fölényben játszó Marseille számára.

Marseille – Villarreal 4-0 (3-0)
Gólszerzők:
Veretout (23.) Mosquera (28.) Aubameyang (42, 59.) ill.