Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: az Aston Villa kiütötte az Ajaxot, búcsúzott Bolla Bendegúz csapata! – eredmények

Lejátszották csütörtök este az Európa-konferencialiga visszavágóit, melyek között több nagy aranyú siker is született. Ott lesz a következő körben többek között az Aston Villa és a tavalyi döntős Fiorentina, míg a Bolla Bendegúzzal felálló Servette vagy éppen a Dinamo Zagreb búcsúzott a kupából…

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

Bár a Royal Union SG 1-0-ra nyerni tudott a Fenerbahce otthonában, ám ez kevés volt a továbbjutáshoz, hiszen a belga klub hazai környezetben 3-0-ás pofonba szaladt bele. A Maccabi Haifa jócskán megizzasztotta a tavalyi döntős Fiorentinát, de az olasz gárda így is ott lesz a következő körben. Látszólag megnyugtatónak mondható előnnyel utazott a PAOK otthonába a Dinamo Zagreb, ám a görög együttes nem kis meglepetésre 5-1-es győzelmet aratott a horvátok ellen. A Bolla Bendegúzzal felálló Servette büntetőpárbaj után búcsúzott az Ekl-től a Plzen csapatával szemben, a magyar válogatott szélső kezdőként 81 percet játszott. Az Aston Villa nem kegyelmezett az Ajaxnak, az angol csapat sima 4-0-ás sikert aratott az amszterdamiakkal szemben, igaz a 66. perctől emberhátrányban futballoztak. Szintén ott lesz a következő körben a Club Brugge és a Lille is, utóbbi együttes hátrányból várta a hazai visszavágót a Molde ellen, míg a franciák a Sturm Graz vendégeként már megnyugtató előnyre tettek szert. Az Olympiakosz pedig szinte lehetetlen hátrányból felállva, hosszabbítás után ejtette ki a Maccabi Tel Aviv csapatát. 

Fenerbahce – Royal Union SG 0-1 (0-0) – Továbbjutott: a Fenerbahce 3-1-es összesítéssel
Gólszerzők:
ill. Rasmussen (68.)

Fiorentina – Maccabi Haifa 1-1 (0-0) – Továbbjutott: a Fiorentina 5-4-es összesítéssel
Gólszerzők:
Barak (59.) ill. Khalaili (88.)

PAOK – Dinamo Zagreb 5-1 (3-0) – Továbbjutott: a PAOK 5-3-as összesítéssel
Gólszerzők:
Baba (27.), Sucic (33., öngól), Thomas (42.), Koulierikas (72.), Zivkovic (88., büntető) ill. Hoxha (49.)

Plzen – Servette 0-0 – Továbbjutott: a Plzen büntetőpárbaj után (3-1)
Gólszerzők:
ill.

Aston Villa – Ajax 4-0 (1-0) – Továbbjutott: az Aston Villa 4-0-ás összesítéssel
Gólszerzők:
Watkins (25.), Bailey (60.), Duran (75.), Diaby (81.) ill.
Kiállítva:
ill. Mannsverk (66.)

Club Brugge – Molde 3-0 (1-0) – Továbbjutott: a Club Brugge 4-2-es összesítéssel
Gólszerzők:
Skov Olsen (45+1., 48.), Skoras (71.) ill.

Lille – Sturm Graz 1-1 (1-1) – Továbbjutott: a Lille 4-1-es összesítéssel
Gólszerzők:
Santos (43.) ill. Biereth (45+2.)

Maccabi Tel Aviv – Olympiakosz 1-4 (0-3) – Továbbjutott: az Olympiakosz hosszabbítás után 7-5-ös összesítéssel
Gólszerzők:
Zahavi (57., büntető) ill. Podence (10.), Fortounis (36.), El Kaabi (45+3., 65.), Jovetic (90+3.), El Arabi (103.)