Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa Sudamericana: nagy nevű csapatok kerültek a második számú dél-amerikai kupába

A Libertadores-kupa csoportkörének sorsolása mellett keddre virradóra megtartották a Copa Sudamericana sorsolását is…

(Photo by Christian Alvarenga/Getty Images)

A Copa Sudamericana csoportkörének sorsolásán eldőlt, hogy a második számú dél-amerikai nemzetközi kupasorozatban résztvevők mely ellenfelekkel küzdhetnek a továbbjutásért.

Számtalan olyan patinás brazil vagy argentin csapat van, aki ezúttal nem nyert besorolást a legrangosabb sorozatba, és a Copa Sudamericanában vehet részt. Az Internacional a csoportellenfelei között a Belgrano személyében argentin ellenfelet is kapott, akárcsak a Corinthians az Argentinos Juniors esetében, míg a Boca Juniors azonos négyesbe került a brazil Fortalezával, a Racing Club pedig a Red Bull Bragantinóval.

A Copa Sudamericana csoportköréből az első helyezettek jutnak automatikusan a legjobb 16 közé, a csoportmásodikok a Libertadores-kupa csoportharmadikjaival meccselnek a nyolcaddöntőbe jutásért.

A csoportkör küzdelmei április elejétől május végéig tartanak. Ezt követően a nyolcaddöntőket augusztusban, a negyeddöntőket szeptemberben, az elődöntőket októberben rendezik, míg a sorozat idei fináléjára november 23-án kerülhet sor.

A Copa Sudamericana csoportbeosztása:

A csoport: Defensa y Justicia (argentin), Independiente Medellín (kolumbiai), Universidad César Vallejo (perui), Always Ready (bolíviai)
B csoport: Cruzeiro (brazil), Unión La Calera (chilei), Universidad Católica (ecuadori), Alianza FC (kolumbiai)
C csoport: Internacional (brazil), Delfín (ecuadori), Belgrano (argentin), Real Tomayapo (bolíviai)
D csoport: Boca Juniors (argentin), Fortaleza (brazil), Nacional Potosí (bolíviai), Sportivo Trinidense (paraguayi)
E csoport: Athletico Paranaense (brazil), Danubio (uruguayi), Sportivo Ameliano (paraguayi), Rayo Zuliano (venezuelai)
F csoport: Corinthians (brazil), Argentinos Juniors (argentin), Racing Montevideo (uruguayi), Nacional Asunción (paraguayi)
G csoport: Lanús (argentin), Metropolitanos (venezuelai), Cuiabá (brazil), Deportivo Garcilaso (perui)
H csoport: Racing Club (argentin), Coquimbo Unido (chilei), Sportivo Luqueno (paraguayi), Red Bull Bragantino (brazil)

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!