Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: az Athletic Bilbao nyerte meg a finálét a Mallorcával szemben! – videóval

Szombat késő este került megrendezésre a spanyol Király-kupa fináléja, a trófeáért az Ernesto Valverde vezette Athletic Bilbao a Javier Aguirre által irányított RCD Mallorca ellen csapott össze…

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

A mérkőzésen folyamán az Athletic Bilbao járt először közel a gólhoz. A 16. percben Dominguez nem éppen jó helyre fejelt el a labdát, egész pontosan Ruiz de Galarreta elé, aki maga elé tette azt, majd jó 18-20 méterről a kapura lőtt, a jobb alsóba tartó kísérletét azonban Greif bravúrral hárította. A 19. percben Muriqi eresztett meg egy távoli lövést, a léc alá tartó labdát azonban szögletre ütötte Agirrezabala. A szögletet követően megszerezte a vezetést Javier Aguirre legénysége, González Apu lövését Prados Diaz blokkolta, majd Copete próbálkozását Agirrezabala hárította, a harmadik kísérlet már a hálóban kötött ki, Raillo átadása után Dominguez vette be a Bilbao hálóját. A 39. percben Nico Williams és Berchiche játszottak össze egymással nagyon szépen, kettejük összjátékának a végén Williams vette be a Mallorca hálóját, ám az átadás pillanatában lesen volt a baszk gárda támadója, így a gólt természetesen nem adták meg. Az első játékrész hosszabbításban szintén Nico Williams előtt adódott hatalmas lehetőség, Ruiz de Galarreta ugratta ki remek ütemben, azonban a spanyol válogatott támadó óriási ziccerben a kapu mellé lőtt. Ennek köszönhetően a Mallorca előnyből várhatta a folytatást. 

A szüntetet követően nagyon gyorsan növelhette volna előnyét a Mallorca, a 46. percben Muriqi átadását követően Larin indult meg a Bilbao kapuja felé, lövését viszont bravúrral védte Agirrezabala. A kihagyott ziccer megbosszulta önmagát, mivel az 50. percben egalizált az Athletic Bilbao, Nico Williams passza után Sancet lőtt Greif hálójába. Az egyenlítés után Ernesto Valverde próbálta eldönteni a találkozó sorsát a rendes játékidőben, ám ez nem sikerült a játékosainak, ennek köszönhetőn jött a 2×15 perc hosszabbítás. 

A hosszabbítás folyamán szintén akadtak nagy lehetőségek. A 102. percben Iker Muniain szabadrúgása éppen csak elsuhant Greif kapuja mellett, majd a 111. percben Nico Williams puskázott el nagy helyzetet. Az utolsó gólszerzési esély Muriqi előtt adódott, aki Morlanes beadása után bólintott a kapu irányába, Agirrezabala azonban leért a bal alsó sarokhoz. 

A döntő sorsa végül büntetőpárbajban dőlt el, melyet követően az Athletic Bilbao játékosai ünnepelhettek. A neves baszk gárda 1984 után és hat elvesztett finálét követően (1985, 2009, 2012, 2015, 2020, 2021) nyerte el újra a spanyol Király-kupát. 

Athletic Bilbao – RCD Mallorca 1-1 (0-0) – büntetőpárbaj: 4-2 a Bilbao javára
Helyszín:
Estadio de La Cartuja (Sevilla); Vezette: J. Munuera
Gólszerzők: Sancet (50.) ill. Dominguez (21.)
Sárga lap: Paredes (27.) ill. Muriqi (90+1.), Radonjic (119.)
Kiállítva:ill.

Athletic Bilbao: Agirrezabala – De Marcos, Vivian, Paredes, Berchiche (Lekue 105+1.) – Ruiz de Galarreta (Gómez 80.), Prados Diaz (Vesga 46.) – I. Williams (Berenguer 91.), Sancet (Muniain 91.), N. Williams – Guruzeta (Garcia 91.). Vezetőedző: Ernesto Valverde 

RCD Mallorca: Greif – González Apu, Valjent (Maffeo 91.), Raillo, Copete (Nastasic 105+3.), Lato (Van Der Heyden 110.) – Darder (Morlanes 62.), Samu Costa, Rodriguez (Radonjic 74.) – Larin (Sánchez 62.), Muriqi. Vezetőedző: Javier Aguirre

Videós összefoglaló: