A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra rendezték a Sao Pauló-i és környéki csapatok állami bajnokságának (Campeonato Paulista) döntőjét a Palmeiras és a Santos között…
(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)
Az első mérkőzésen az országos szinten a másodosztályba kieső Santos még 1-0-ra győzött, azonban a vasárnapi visszavágón a Palmeiras 2-0-s győzelmet aratva elhódította az állami bajnoki címet. A meccs elején még mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, majd a hátrányban lévő Verdao egyre inkább átvette az irányítást. A hazai csapat az első félóra végeztével büntetőhöz jutott, az Endrick által kiharcolt tizenegyest Raphael Veiga lőtte magabiztosan Joao Paulo kapujába. A vezetés megszerzése után a Palmeiras tovább fokozta a nyomást és több nagy lehetőséget alakított ki, de az első félidőben nem tudtak újabb gólt szerezni, így egygólos előnnyel mehettek a szünetre. A térfélcsere után sem változott a játék képe, a Palmeiras futószalagon alakította ki a lehetőséget, a Santos minden erejével a védekezésre koncentrált. A második játékrész derekánál előbb Endrick ajtó-ablak helyzetben az oldalhálót találta el, majd kisvártatva Flaco López lefejelt labdáját Aníbal Moreno piszkálta be közelről a hálóba. Ezzel a Palmeiras megfordította a párharcot és a hátralévő játékidőben biztosan megőrizte előnyét az állami bajnoki címért.
A zöldmezesek zsinórban harmadszor, összességében pedig 26. alkalommal nyerték meg a Paulista-bajnokságot.
Palmeiras – Santos 2-0 (1-0)
Gólszerzők: R. Veiga (32. – büntetőből), A. Moreno (67.), ill. –
Győztes: a Palmeiras 2-1-es összesítéssel
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…