Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool jelenlegi menedzsere, Jürgen Klopp elmondta, mik a tervei, ha a nyáron elhagyja a csapatot.
(Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp azt mondja, nem tervez újabb edzői munkát vállalni, ha távozik a csapattól. A német szakember januárban jelentette be, hogy kilenc év után ez lesz az utolsó szezonja a Liverpool vezetőedzőjeként.
Az angol csapat az Atalantát fogadja az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, és Kloppot megkérték, hogy adjon néhány tanácsot kollégájának, Gian Piero Gasperininek, aki nyolcadik éve a Serie A-klub vezetőedzője.
“Elég fura, hogy én ilyen sokáig vagyok itt, ő pedig ilyen sokáig ott. Azt hiszem, egy jobb formában kell elhagynod a klubot, mint amilyen állapotban érkeztél, és mi a kultúrával, a megértéssel, a mentalitással próbáltuk elérni a klubom belül. Ez független a menedzser vagy a vezetőedző személyétől, ez csak arról szól, hogy hogyan kezeled a dolgokat. A többi már csak az eredményeken múlik, amik talán trófeákat jelentenek, talán nem.”
Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a közeljövőben visszatérjen az edzősködéshez, Klopp azt mondta:
“Ebben a pillanatban nem tervezem, hogy edzőként folytatom a karrieremet. Talán egy év múlva újra megkérdezhetnek, de ebben a pillanatban nem.”
Klopp reméli, hogy az Anfielden töltött időszaka végén sikerrel zárja le az idényt, mivel a Liverpool nyolc mérkőzéssel a szezon vége előtt pontegyenlőségben áll a Premier League listavezető Arsenallal.
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…