Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Szerdáról csütörtökre virradóra rendezték a CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját a mexikói CF Monterrey és az Inter Miami között…
(Photo by Azael Rodriguez/Getty Images)
A CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a CF Monterrey a 2-1-es idegenbeli siker után hazai környezetben 3-1-re legyőzte az Inter Miamit, így kettős győzelemmel jutott tovább a legjobb négy közé. A vendégek igyekeztek ledolgozni összetettbeli hátrányukat, és az első félidő nagy részében mezőnyfölényben játszottak, azonban kevés értékelhető helyzetet tudtak kialakaítani. Az első félóra végén ráadásul Callender kapus labdavesztését követően Brandon Vázquez egy könnyű góllal a Monterrey-t juttatta előnyhöz. Az első félidő végén a mexikói gárda összetettben már két góllal vezetett. Messiék a folytatásban is hiába igyekeztek, csak kihagyott helyzetekig jutottak, ezzel szemben a Rayados továbbra is lendületesen futballozott és az 58. percben Germán Berterame a tizenhatos előteréből óriási gólt vágott a léc alá. Néhány perccel később egy védelmi hibát követően Berterame bejátszásából Jesús Gallardo fejelt újabb gólt, végképp eldöntve a párharcot. Ezt követően sok kérdés már nem maradt, az Inter Miami azért becsületből még ment előre. Az utolsó negyedórában Jordi Albát két sárga lappal kiállították, majd a rendes játékidő vége felé Messi kapu elé ívelt szabadrúgásából a paraguayi Diego Gómez fejelt egy becsületgólt, de a Monterrey továbbjutása már egyáltalán nem forgott veszélyben.
CF Monterrey – Inter Miami 3-1 (1-0)
Gólszerzők: B. Vázquez (31.), Berterame (58.), J. Gallardo (64.), ill. D. Gómez (85.)
Kiállítva: – ill. J. Alba (78.)
Továbbjutott: a CF Monterrey 5-2-es összesítéssel
Pachuca – Herediano 2-1 (összesítésben: 7-1)
Club América – New England Revolution 5-2 (9-2)
Tigres UANL – Columbus Crew 1-1 – tizenegyesekkel: 3-4 (2-3 tizenegyesekkel)
CF Monterrey – Inter Miami 3-1 (5-2)
Club América – Pachuca
Columbus Crew – CF Monterrey
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…