Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: előnnyel várja a visszavágót az Aston Villa a Lille ellen, a Fiorentina nem bírt a Plzennel – összefoglaló, eredmények

Elindultak az Európa-konferenciaaliga negyeddöntőjének párharcai is. Az Aston Villa a Lille otthonába látogatott, míg a Fiorentina Csehországba utazott. Az Olympiakosz a Fenerbahcét fogadta, míg a Club Brugge a PAOK ellen lépett pályára.

 (Photo by Matt McNulty – UEFA/UEFA via Getty Images)

Aston Villa – LOSC Lille:

Kiegyenlített játékkal indítottak a csapatok, azonban a 13. percben az Aston Villa szerzett vezetést Watkins fejesével, miután az angol csatárnak már két nagy helyzete is volt. A Lille is próbálkozott azért, Martíneznek is kellett nagyokat védenie, de nem jött össze az egyenlítés a játékrészben.

A második félidőben sem volt igazán fölényben egyik csapat sem, bár az angoloknak veszélyesebb helyzeteik voltak. Az 56. percben meg is lőtte az Aston Villa a második gólját, amikor McGinn lövése ment a kapu bal alsó sarkába. A 63. percben úgy tűnt, szépít a Lille, azonban a gólt les miatt érvénytelenítették. A végén még volt egy-két helyzete a Lille-nek, amiből egyet végül sikerült belőnie a 85. percben Diakite révén. A szépítés miatt az Aston Villa csak kisebb előnnyel

Aston Villa – LOSC Lille 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Watkins (13.), McGinn (56.) ill. Diakite (85.)

Viktoria Plzen – Fiorentina:

A játék képét tekintve az első félidőben a Fiorentina játszott nagy fölényben, azonban nagyon veszélyes helyzeteteket nem tudott kidolgozni, köszönhetően a Plzen jó védekezésének. Az olaszok lövéseit vagy blokkolták, vagy azok pontatlanok voltak, így nem esett gól a játékrészben.

A második félidőben még jobban dominált a Fiorentina, de egyszerűen nem tudták gólja váltani ezt az előnyt. A legnagyobb helyzetük az 55. percben volt, amikor Beltran kapott pontos passzt és kapásból tüzelt kapura a jobb alsó sarok irányába, de Jedlicka vetődve védett. A támadások megvoltak az olaszoknál, a gól azonban nem érkezett, így végül maradt a gólnélküli döntetlen a visszavágóra.

Viktoria Plzen – Fiorentina 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –

Olympiakosz – Fenerbahce:

Nagyon jól kezdett az Olympiakosz, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a görög csapat. Az első találat már a 8. percben érkezett Fortounis  révén, amit a 32. percben egészített ki Jovetic, épp Fortounis  gólpasszából.

A második félidőt is jól kezdték a görögök, hiszen az 57. percben Chiquinho a harmadik gólját is meglőtte az Olympiakosz. Azonban a mérkőzés végére összeszedte magát a Fenerbahce. A 68. percben büntetőhöz jutottak a törökök, amit Tadic értékesített, és a 74. percben ismét szépítettek most Kahveci révén. Az egyenlítés azonban már nem jött össze, így a Fenerbahce hátrányból várja a visszavágót.

Olympiakosz – Fenerbahce 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Fortounis (8.), Jovetic (32.), Chiquinho (57.) ill. Tadic (68. – büntetőből), Kahveci (74.)

Club Brugge – PAOK:

Már nagyon hamar, a 6. percben megszerezte a vezetést a Brugge Vetlesen találatával, mindössze a csapat első kapuralövéséből. A PAOK azért próbálkozott még az első félidőben, ám a lövéseik pontatlanok voltak, így nem tudtak egyenlíteni.

A második félidőben már hatalmas fölényben játszott a Brugge, és rengeteg kapura lövési kísérletük volt, ám ezek nagy része nem találta el a kaput, hiába voltak jól a támadások. A 78. percben azonban kaptak egy tizenegyest, amit Thiago lőtt el, ám a kapus védett. A PAOK sokat nem veszélyeztetett, míg a Brugge nem tudott betalálni, így maradt az egygólos előnye a belgáknak.

Club Brugge – PAOK 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Vetlesen (6.) ill. –