Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A hétközi Paris Saint-Germain ellen lejátszott mérkőzés ellenére sem tudott kifogni a Cadíz hazai pályán a fáradt, ám elszánt FC Barcelona csapatán, Xaviék újabb három ponttal gazdagodtak…
(Photo by Fran Santiago/Getty Images)
A Real Madrid kora esti diadalát követően győzelmi kényszerben lépett pályára az FC Barcelona a Cadíz otthonában, hiszen Xaviék számára szóba sem jöhetett a ponthullajtás a jövő heti klasszikust megelőzően.
Az első félidő folyamán az FC Barcelona játszott fölényben, amelynek gyümölcseként végül Joao Félix tudott betalálni a 37. percben, majd a vendégek előnye könnyen kétgólos lehetett volna a 44. percben, azonban Victor Chust a gólvonalról mentette a gránátvörös-kéket lövését.
A második etapban hiába próbálkozott mind a két fél megannyi alkalommal, a gólok elmaradtak, egy lesen született Cadíz találat volt a második 45 perc legizgalmasabb momentuma.
Az FC Barcelona így egalizálta a szezonbeli csúcsát amely a győzelmi szériáját illeti, és magabiztosan várhatja a jövő vasárnapi Real Madrid elleni találkozót.
Cadíz – Barcelona 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Félix (37.)
Kiállítás: – ill. –
Cádiz: Jeremias Ledesma, Victor Chust (Lucas Pires), Aiham Ousou, Javi Hernández, Iza , Rubén Alcaraz, Álex Fernández (Diadie Samassekou), Robert Navarro (Darwin Machis), Rubén Sobrino, Juanmi (Roger Martí), Chris Ramos (Maxi Gómez).
Barcelona: Marc-André ter Stegen, Andreas Christensen (Jules Koundé), Pau Cubarsí, Marcos Alonso, Hector Fort (Pedri ), Oriol Romeu, Sergi Roberto, Fermín López (Raphinha ), Vitor Roque (Lamine Yamal), João Félix (Marc Casadó), Ferran Torres.
A 31. forduló teljes programja:
péntek:
Real Betis – Celta Vigo 2-1
szombat:
Atlético Madrid – Girona 3-1
Rayo Vallecano – Getafe 0-0
Mallorca – Real Madrid 0-1
Cadiz -FC Barcelona 0-1
vasárnap:
14:00 Las Palmas – Sevilla (Tv: Spíler 2)
16:15 Granada – Deportivo Alaves (Tv: Spíler 2)
18:30 Athletic Bilbao – Villarreal (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Sociedad – Almeria (Tv: Spíler 2)
hétfő:
21:00 Osasuna – Valencia (Tv: Spíler 2)
A spanyol bajnokság aktuális állása:
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…