Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
A labdarúgó NB I 28. fordulójának szombati játéknapját a 2. helyezett Paks és a 3. Fehérvár rangadója zárta.
Aktívabban kezdte a mérkőzést a Paks együttese, amely már a 3. percben közel járt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést. Egy szélről érkező beadásnál Könyves és Windecker egymást zavarta, de a lepattanóba Könyves még bele tudott pöckölni, a közelről érkező lövésnél azonban Tóth nagy bravúrral hárítani tudott. Az első negyedórában még Könyves 14 méterről leadott lövését kellett védenie Tóthnak, majd Windecker 3 méterről a kapu mellé fejelte Vas beadását. A 20. percben aztán újabb bravúrra volt szükség a vendégek kapusától, aki ezúttal Mezei 18 méterről leadott életerős bal alsóba tartó lövését hárította. Egy perccel később aztán a vendégek első nagy helyzete is megvolt, miután Karamoko vihette a labdát a kapura, de 10 méterről a felső lécet találta el. A 23. minutumban viszont már nem hibázott a Fehérvár támadója! Christensen adott kiváló labdát Karamokonak, aki Kinyik szorításában 12 méterről a kapu bal sarkába helyezte a játékszert, 0-1! A félidő második felében jóval kevesebb esemény történt, a Paks hiába próbálta meg feltörni a fehérváriak védelmét, nem jártak sikerrel, így megmaradt az egygólos különbség a felek között a szünetre.
A második játékrész elején aztán komoly lehetőséghez jutott a Paks, miután az első percben a játékvezető kiállította Csongvait, aki fejen rúgta Kinyiket. Az 55. percben viszont kétgólos hátrányba került a hazai gárda! Egy labdavesztést követően Christensen Schönhöz passzolt, aki kiváló ütemben ugratta ki Karamokót, ő pedig a kapust kicselezve a kapuba passzolta a labdát, 0-2! Ezt követően a Paks számtalan beadással próbálta meg középen megtalálni a Windecker, Könyves, Böde triót, de csak két gyengébbre sikeredett Windecker fejest lehetett feljegyezni, amiket könnyedén fogott Tóth. A 84. percben aztán némileg a semmiből szépíteni tudott a Paks! Balogh vállalkozott egy távoli lövésre, az egyik védő mozgása pedig megzavarta Tóthot, így nem tudott hárítani, 1-2! A 90. minutumban aztán Kovács vette célba a rövid alsót, Tóth viszont bravúrral leért a próbálkozásra. A 101 percig tartó mérkőzésen töretlenül próbálkoztak a hazaiak, de nem tudták megszerezni az egyenlítést érő találatot, így a Fehérvár nyerte ezt a rangadót, és egy pontra megközelítették ellenfelüket a tabellán.
Paks – Fehérvár 1-2 (0-1)
Helyszín: Paksi FC Stadion Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: Balogh (84.) ill. Karamoko (23., 55.)
Sárga lapok: -ill. Tóth (79.)
Kiállítás: –ill. Csongvai (46.)
Paks: Szappanos – Kinyik, Szélpál (Kovács 32.), Szabó J. – Vas (Lenzsér 76.), Mezei (Balogh 60.), Windecker, Papp, Silye (Haraszti 60.) –Könyves, Szabó B. (Böde 46.) Vezetőedző: Bognár György
Fehérvár: Tóth – Serafimov, Gergényi, Fiola – Bese, Csongvai, Christensen (Katona 71.), Sigér (Tóth 90+3.), Schön – Karamoko (Gradisar 71.), Stefanelli (Spandler 54.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak
A mérkőzés összefoglalója:
A 28. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Kisvárda – Újpest 4-1
Debreceni VSC – Kecsekmét TE 1-0
Paks – Fehérvár 1-2
Vasárnap:
14:00 MTK Budapest – Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
16:30 Zalaegerszeg – Ferencváros (Tv: M4 Sport)
18:45 Mezőkövesd – Puskás Akadémia (Tv: Duna World)
A bajnokság aktuális állása:
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők