Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a tavalyi csúfos vereség után idén is egy komoly pofonba szaladt bele a Newcastle otthonában a Tottenham! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 33. fordulóját a Newcastle United és a Tottenham rangadója nyitotta.

(Photo by Stu Forster/Getty Images)

Majd egy évvel ezelőtt kiütéses, 6:1-es sikert aratott a Newcastle a Tottenham ellen, és akkor már a 21. percben 5:0-ra vezettek a „Szarkák”. A játékrész első fele ezúttal nem hozott gólt, de nagy iramot igen. Ebben az időszakban egy nagy lehetőséget lehetett feljegyezni a 7. minutumban, amikor Bentancur beadására Werner érkezett a hosszún teljesen üresen, de a német játékos csúnyán az égbe lőtte a komoly helyzetet. A félidő közepén aztán megélénkültek az események, a 30. percben ugyanis megszerezte a vezetést a Newcastle! Ekkor Gordon ugratta ki kiválóan két védő között Isakot, aki elfektette a visszafutó van de Vent, majd mattolta Vicariót, 1-0!  Mindössze két perc telt el, és tovább nőtt a különbség a felek között, miután az egyik Tottenham játékos rosszul passzolta be a labdát a tizenhatoson belülre, amire Gordon csapott le, majd miután ő is elfektette van de Vent, higgadtan a hosszúba tette a játékszert, 2-0! A szünetig többnyire a Tottenham kapuja forgott veszélyben, de újabb gólt nem láthatott a St. James Park közönsége.

A második játékrész elején aztán még mélyebb gödörbe került a Tottenham! Az 51. percben ugyanis Guimaraes indította kiváló ütemben a saját térfeléről induló Isakot, akit a védője nem tudott utolérni, a svéd támadó pedig másodszor is mattolta Vicariót, 3-0! A 63. minutumban  Anderson próbálta meg tovább növelni a különbséget, a rövid sarok felé küldött életerős lövését azonban védeni tudta Vicario. A 80. percben ismét nagyon járt a gólszerzéshez a Newcastle, egy szöglet után kifejelt labdát ugyanis Krafth küldött kapura a tizenhatos előteréből, de a játékszer a jobb kapufa tövét találta el, így Vicarionak nem kellett a negyedik kapott gólt is elkönyvelnie. A 87. percben viszont már semmi sem mentette meg a vendégek kapusát, ekkor ugyanis Gordon szögletére tökéletesen érkezett középen Schär, és védhetetlenül a hosszúba fejelte a labdát, 4-0! Ezt követően már nem alakult ki újabb esemény, így a Newcastle a tavalyi fölényes sikere után idén is legyőzte hazai pályán a Tottenhamet.

Newcastle United – Tottenham 4-0 (2-0)
Helyszín:
St. James Park Vezette: T. Robinson
Gólszerzők:
Isak (30., 51.), Gordon (32.), Schär (87.) ill.-
Sárga lapok:ill. van de Ven (27.), Bissouma (47.), Romero (56.), Maddison (61.)
Kiállítás:ill.-

Newcastle United: Dubravka – Burn, Schär (Dummett 90+3.), Krafth, Murphy (Livramento 78.) – Anderson (Ritchie 89.), Guimaraes (White 90+3.), Longstaff – Gordon, Isak, Barnes (Hall 88.) Vezetőedző: Eddie Howe

Tottenham: Vicario – Porro (Emerson 49.), Romero, van de Ven, Udogie – Bissouma (Höjbjerg 57.), Bentancur (Sarr 57.) – Johnson, Maddison (Lo Celso 81.), Werner – Son (Kulusevski 58.) Vezetőedző: Ange Postecoglou

A mérkőzés összefoglalója:

A 33. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Newcastle United – Tottenham 4-0
16:00 Brentford – Sheffield United
16:00 Burnley – Brighton
16:00 Manchester City – Luton Town (Tv: Spíler 1)
16:00 Nottingham Forest – Wolverhampton
18:30 Bournemouth – Manchester United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Liverpool – Crystal Palace (Tv: Match 4)
15:00 West Ham United – Fulham (Tv: Spíler 1)
17:30 Arsenal – Aston Villa (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Chelsea – Everton (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore