Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen az Ole Werner által irányított Werder Brement látta vendégül…
(Photo by ANP via Getty Images)
A mérkőzés folyamán először a Bayer Leverkusen előtt adódott lehetőség. A 9. percben Tella átadását követően Hincapié került ziccerbe, az ecuadori lövését hárította Zetterer. A 23. percben Malatini követett el szabálytalanságot Hofmannal szemben a tizenhatoson belül, a játékvezető először nem ítélt büntetőt, majd visszanézte az esetet és ezt követően már a tizenegyespontra mutatott. Bár Zetterer eltalálta az irányt, ám a Victor Boniface által elvégzett büntetőt végül így is a hálóban kötött ki. A 30. percben Hofmann végzett el szögletet, a beívelése után Tah fejelt kapura, melyet hárított Zetterer, a labda azonban kipattant a kapusról, Boniface kétszer is próbálkozott, ám a Werder portás mindkét lövését védte. A 35. percben Hofmann lőtt a tizenhatoson belül, Veljkovic azonban blokkolta a kísérletét. A 38. percben Hofmann ívelését követően Amine Adli került hatalmas ziccerbe, a fiatal marokkói válogatott támadó viszont a felső lécet találta telibe. Az első félidőben nem született már több gól, így a Leverkusen 1-0-ás állásról várhatta a folyatást a Werderrel szemben, Xabi Alonso legénysége egyértelműen nagy fölényben játszott.
A szünetet követően ismét a Leverkusentől láthattunk először próbálkozást. Az 52. percben Wirtz gurította vissza a labdát Boniface elé, a nigériai csatár jócskán célt tévesztett, ráadásul az őt megjátszó csapattárs lesen volt. A 60. percben kétgólosra növelte előnyét Xabi Alonso együttese! Victor Boniface készített elő Granit Xhaka számára, aki közel 25 méterről védhetetlenül a kapu jobb oldalába lőtt. A 68. percben újabb bombagólt jegyzett a Bayer Leverkusen, ezzel már háromgólosra növekedett a ‘Gyógyszergyáriak’ előnye a Werder Bremennel szemben, ezúttal Florian Wirtz lőtt 16 méterről védhetetlenül a léc alá. A 72. percben Frimpong előtt adódott lehetőség, ám Zetterer ezúttal résen volt és hárította a holland szélső közeli lövését. A 77. percben feljegyezhettük az első Werder Bremen ziccert. A csereként beállt Deman labdáját kiütötte Hradecky, majd a kipattanót követően Schmid a léc fölé lőtt. A 83. percben megszerezte negyedik gólját a Leverkusen! Palacios ugratta ki remek ütemben Wirtzet, aki saját maga fejezte be az akciót! Néhány szurkoló pedig már az öröm hevében berohant a pályára, a játékosok és persze a szakmai stáb kérték őket, hogy bírják ki a hátralevő perceket. A 90. percben már 5-0 a ‘Gyógyszergyáriak’ javára, ezúttal is Wirtz vette be a Werder hálóját Grimaldo átadását követően! A szurkolók itt már ellepték a pályát, így Osmers játékvezető lefújta a mérkőzést, a 2023/2024-es Bundesliga idény bajnoka ezzel a sikerrel a Bayer Leverkusen! A klub történelme során először emelheti majd magasba a ‘salátástálat’!
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 5-0 (1-0)
Helyszín: BayAréna (Leverkusen); Vezette: H. Osmers
Gólszerzők: Boniface (25. – büntető), Xhaka (60.), Wirtz (68., 83., 90.) ill.
Sárga lap: Adli (31.), Hincapié (47.) ill. Bittencourt (47.)
Kiállítva:
Bayer Leverkusen: Hradecky – Kossounou, Tah, Tapsoba – Tella (Frimpong 63.), Andrich, Xhaka (Palacios 77.), Hincapié (Grimaldo 77.) – Adli (Wirtz 46.), Hofmann – Boniface (Schick 63.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Werder Bremen: Zetterer – Malatini, Gross, Veljkovic – Weiser, Lynen, Agu (Deman 69.) – Schmid, Bittencourt (Hansen-Aaroen 77.) – Woltemade (Kownacki 69.), Ducksch. Vezetőedző: Ole Werner
Videós összefoglaló:
A 29. forduló végeredményei:
Péntek:
Augsburg – Union Berlin 2-0
Szombat:
Bayern München – Köln 2-0
Mainz – Hoffenheim 4-1
Mönchengladbach – Dortmund 1-2
RB Leipzig – Wolfsburg 3-0
Bochum – Heidenheim 1-1
Stuttgart – Eintracht Frankfurt 3-0
Vasárnap:
Darmstadt – Freiburg 0-1
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 5-0
A bajnokság aktuális állása:
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…