Az Eb-győztes spanyol válogatott alapembere volt…
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Ahogyan arról beszámoltunk, vasárnap félbeszakadt az Udinese és az AS Roma mérkőzése az olasz bajnokságban (Serie A) egy játékos rosszulléte miatt…
(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)
Az Udinese-AS Roma olasz bajnoki mérkőzés 1-1-es állásnál a találkozó 71. percében félbeszakadt, miután a vendégek játékosa, Evan Ndicka rosszul lett a pályán.
A 24 éves elefántcsontparti válogatott hátvéd váratlanul a földre rogyott és a szívéhez kapott, így a játékostársak és a stábtagok is megijedtek, de miután hordágyon levitték a pályáról, ő maga mutatta, hogy minden rendben. A klub közleménye szerint néhány napig még kórházban marad néhány vizsgálat erejéig.
Ndicka hétfő délután a közösségi médiában üzent egy kórházi fotóval, melyhez azt írta: “Köszönöm, barátaim! Jól vagyok.”
A félbeszakadt találkozó folytatásáról később intézkednek.
Merci les amis 🦾 sa vas 🤲🏽 pic.twitter.com/tulEhew4r9
— EVAN N’DICKA (@Evan_ndicka) April 14, 2024
Az Eb-győztes spanyol válogatott alapembere volt…
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…