Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Bologna együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a klub kulcsjátékosa, Lewis Ferguson súlyos sérülést szenvedett.
(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)
Komoly csapás érte a kiváló szezont futó Bologna együttesét, a klub ugyanis a mai nap folyamán egy rossz hírt közölt a szurkolókkal, miszerint a csapat kulcsjátékosának, Lewis Fergusonnak véget ért az idénye. A középpályás a Monza elleni bajnokin sérült meg, és ahogy lesántikált a pályáról, már rosszat lehetett sejteni. Ezek a félelmek ma beigazolódtak, az orvosi vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy Fergusonnak a jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalagja. Emiatt a 24 éves játékosnak kés alá kell feküdnie, és legalább 6-7 hónapos kihagyás fog rá várni, azaz leghamarabb a 2024-es naptári év végén láthatjuk őt újra a pályán.
A skót játékos kiválásával egyik legjobbját vesztette el a Thiago Motta által irányított csapat, Ferguson ugyanis minden sorozatot figyelembe véve 33 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban a Bologna színeiben, amelyeken 6 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Ferguson súlyos sérülése egyben azt is jelenti, hogy a skót válogatott sem számíthat rá a nyári Európa-bajnokságon, tehát a magyar válogatottal egy csoportban lévő skótok az egyik legjobbjukat lesznek kénytelenek nélkülözni a kontinensviadalon.
Fitness update: Lewis Ferguson.#WeAreOne
— Bologna FC 1909 (@BolognaFC1909en) April 15, 2024
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…
Egyik fél sem lehet igazán elégedett ezzel az 1-1 ponttal!