Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Katalán lapértesülések szerint még mindig nem mondott le Dani Olmo játékjogának megszerzéséről az FC Barcelona, idén nyáron is bepróbálkoznak a spanyolok…
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates Images/Getty Images)
Az FC Barcelona csapatához közel álló források idén is arról számolnak be, miszerint a katalánok ezúttal is megpróbálják leigazolni a spanyol válogatott húzónevét Lipcséből, azonban az RB Leipzig ezúttal sem fogja magát könnyen adni, annak ellenére sem, hogy a támadónak kivásárlási záradék is aktiválódik a szerződésében a nyár folyamán.
Dani Olmo játékjoga kereken 60 millió euró fejében lesz elérhető júniustól, így az FC Barcelona mellett a Chelsea és a Manchester United is felfigyelt a lehetőségre, így megnehezítve a nehéz anyagi helyzetben lévő Barcelona dolgát, amely csak részletfizetést tud ajánlani a lipcsei vezetőség számára.
A 25 éves szélső az idei szezon folyamán 22 mérkőzésen 8 góllal és 5 gólpasszal vette ki a részét csapata sikereiből.
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!