Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: a vezetőedző után a kulcsjátékossal is hosszabbíthatnak! – sajtóhír

Lapértesülések szerint az AS Roma vezetősége Daniele De Rossi szerződésének meghosszabbítását követően hasonlóan járna el Paulo Dybala esetében is.

 

Az olasz fővárosban 2022 nyara óta futballozó, a “farkasoknál” újjászülető Dybala jó formája (23 bajnokin 12 gólja és 8 gólpassza van a mostani szezonban – a szerk.) mellett hamar a szurkolók nagy kedvencévé vált.

Az AS Roma vezetősége figyelembe véve az argentin kiválóság érdemeit, valamint azt a pluszt, amit Dybala adni tud a csapatnak, az olasz sportsajtóban megjelentek szerint új szerződést készül kínálni a játékosnak.

A 30 esztendős, világbajnok Dybala jelenlegi kontratusa ugyan 2025 nyarán járna le, ám a korábbi megállapodás szerint a közelgő nyárra egy 12 millió eurós kivásárlási árat is tartalmaz, amelyet a római vezetők szeretnének ezáltal is inaktívvá tenni.

A kétségkívül extra technikai kvalitásokkal rendelkező, ám karrierje során sérülésekkel rendre megküzdő Dybala római mutatói önmagukért beszélnek: 71 tétmérkőzésen 33 góllal és 17 gólpasszal segítette a “farkasokat”.