A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Az idény végén szerződése lejártával elhagyja az olasz bajnokságban (Serie A) bennmaradásért küzdő Udinesét a gárda rutinos csapatkapitánya…
(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a szerződéshosszabbítási ajánlat ellenére az Udinese rutinos középpályása, Roberto Pereyra erősen fontolóra vette a csapattól való távozását. Az argentin légiós első sorban Európában szeretne maradni, de akár a hazatéréstől sem zárkózna el.
A 33 esztendős labdarúgó annak idején hazájában a River Plate-ben nevelkedett, majd a Friuliani először 2011-ben vitte Európába. Pereyra 2014 és 2016 között a Juventust szolgálta, majd négy éven át az udineiek tulajdonsa másik csapatánál, az angol Watfordnál játszott, 2020-ban tért vissza ismét hozzájuk. Pereyra a két megszakítás alatt összességében 226 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben, ezalatt 27 gólt és 37 gólpasszt regisztrált. Az aktuálisan tartó idényben négy-négy góllal és gólpasszal próbálta segíteni csapata boldogulását, de az Udinese négy fordulóval a vége előtt a kieső zónában tanyázik.
Pereyra 2014 és 2019 között 19 alkalommal lépett pályára az argentin válogatottban, a nemzeti színekben két gólt szerzett barátságos meccseken.
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…