Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A másodosztályú német labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 33. fordulójának pénteki játéknapján a rájátszásért küzdő Hamburg a Paderborn ellenében bukta el a rájátszás lehetőségét.
(Photo by Christof Koepsel/Getty Images)
A Paderborn nagyon jól kezdte a mérkőzést, ugyanis már a 7. percben vezetéshez jutottak. A baloldalról ívelt be a kapu elé egy labdát Zehnter, amelyet Koen Kostons fejjel és egy kis szerencsével maga elé tett, majd éles szögből óriási erővel a felsőbe zúdította a labdát. Az első játékrészben kettőre növelhette volna előnyét a hazai alakulat, azonban Sebastian Klaas ígéretes helyről elvétette a kaput.
A második játékrészben is csak a Paderbornnak voltak villanásai a kapu előtt, a Hamburg a támadóharmadban nagyon gyenge játékkal rukkolt elő. Az 59. percben Filip Bibija kapott egy jó passzt, majd jól is találta el a labdát, azonban csak a kapufát találta el a német támadó. A mérkőzést tehát a Paderborn nyerte, aminek következtében a Hamburg már biztosan nem érhet oda a rájátszást érő harmadik helyre, így minden reményük elúszott a feljutásra.
Paderborn – Hamburg 1-0 (1-0)
Helyszín: Home Deluxe Arena (Paderborn), Vezette: F. Willnborg
Gólszerző: K. Kostons (7.)
A 33. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Magdeburg – Fürth 0-0
Paderborn – Hamburg 1-0
Szombat:
13:00 Hertha – Kaisterslautern
13:00 Nürnberg – Elversberg
13:00 Schalke – Rostock
20:30 Holstein Kiel – Düsseldorf
Vasárnap:
13:30 Braunschweig – Wehen
13:30 Karlsruhe – Hannover
13:30 St. Pauli – Osnabürck
A bajnokság állása:
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot