Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Az olasz sajtó egybehangzó értesülései alapján úgy tűnik, meg vannak számlálva az AC Milan vezetőedzőjének napjai a klubnál…
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
A Milannews értesülései szerint az AC Milan nem fogja hivatalosan meneszteni Stefano Piolit a csapat vezetőedzői posztjáról, hanem a felek az idény végeztével közös megegyezéssel felbontják a tréner szerződését és békésen elválnak útjaik egymástól.
Az 58 éves tréner 2019 októbere óta csaknem 250 mérkőzésen vezette a Rossonerit, a csapat pedig az irányításával megnyerte a Serie A 2021-2022-es kiíyrását, tavaly pedig BL-elődöntőt jtátszott, azonban az idei szezon hullámzó teljesítménye úgy tűnik, hogy a végleges elváláshoz vezet. Pioli vezetésével az AC Milan ebben a szezonban kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből és az Európa-ligába átkerülve is már a negyeddöntő a végállomsát jelentette, miközben a bajnokságban a második hely lehet a legtöbb, amit elérhetnek a városi rivális Inter mögött.
Pioli korábban olyan csapatokat irányított, mint a Bologna, a Lazio, az Inter vagy a Fiorentina, eddigi edzői pályafutása nagy részében középcsapatokat vezetett az élmezőny közelébe, így a milánóiaknál töltött közel ötéves pauzája még akkor is a legsikeresebb munkavállalása lesz, ha belátható időn belül véget ér.
A várakozások szerint az AC Milan irányítását a következő szezontól a francia Lille OSC portugál trénere, Paulo Fonseca veheti át, aki korábban az AS Roma színeiben már dolgozott Olaszországban.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…