Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az idény végén távozik az AC Milantól Stefano Pioli! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a következő szezontól már nem Stefano Pioli fogja ellátni a vezetőedzői feladatokat.

(Photo by Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)

Az AC Milan gárdája a péntek reggeli órákban hivatalos közleményt adott ki, melyben bejelentették, hogy Stefano Pioli vezetőedző távozni fog az idény végén a csapattól. Pioli edzői pályafutása során többek között a Fiorentinánál, az Internél, a Lazionál, és a Bolognánál is dolgozott, mielőtt 2019 októberében leült az AC Milan kispadjára. Az 58 éves szakember legnagyobb sikere a piros-feketékkel a 2021/2022-es idényben elhódított bajnoki cím volt, a most futó szezonban pedig már biztosan a második helyen zárt a csapattal, míg az előző kiírásban az elődöntőbe vezette a klubot a Bajnokok Ligájában.

A hírek szerint Piolit Paulo Fonseca fogja váltani, aki jelenleg a francia Lille csapatát irányítja, de korábban két évig az AS Roma edzője is volt.

Pioli utolsó mérkőzése a Milan edzőjeként a sereghajtó Salernitana elleni hazai bajnoki lesz. Eddig összesen 239 meccsen irányította a csapatot, amelyeken 132 győzelmet, 55 döntetlent és 52 vereséget könyvelhetett el. A források alapján Pioli nem lesz hosszú ideig kispad nélkül, ugyanis a Bologna, a Fenerbahce és a Napoli is szívesen megbízná őt.