Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
A Manchester United és a Benfica együttesei közös bejelentést tettek Alvaro Fernandez klubváltásáról.
A 21 esztendős spanyol balhátvéd a mögöttünk hagyott szezon tavaszát már a Benficánál töltötte kölcsönben, most pedig a portugálok éltek opciós jogukkal, és végleg megszerezték az MU-hoz még 2020 szeptemberében, a Real Madrid U17-es együttesétől kerülő játékost.
A Transfermarkt adataiból kiderül, hogy a Benfica 6 millió eurót fizet a “vörös ördögöknek”, ahol nem marasztalták a felnőtt csapatban egyetlen percet sem futballozó játékost.
Alvaro Fernandez a tavasszal 16-szor szerepelt a Benficában (egy gólt és egy gólpasszt jegyzett – a szerk.), mondhatni tevékeny részt vállalt abban, hogy a lisszaboniak a második helyen végeztek a portugál bajnokságban.
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…