Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace együttese a Lazioban szereplő Kamada Daichival erősítené meg a keretét a nyár folyamán.
(Photo by Piero Cruciatti/Anadolu via Getty Images)
Fabrizio Romano legfrissebb értesülései szerint egy szezont követően távozni fog a Lazio csapatától Kamada Daichi. A japán futballista ingyen érkezett az olasz fővárosba, miután lejárt a szerződése az Eintracht Frankfurtnál, ám ez a kaland nem épp úgy sikerült, ahogy elképzelte. Kamada ugyanis elsősorban Maurizio Sarri irányítása alatt nem tudott magának állandó helyet kiharcolni a kezdőben, és noha az idény végén Igor Tudor vezetésével már jóval több lehetőséghez jutott, így is “csupán” 1897 percet tölthetett a pályán. Ugyan van olyan lehetőség Kamada szerződésében, hogy a következő három szezonra hosszabbít a Lazioval, ám ehhez az kell, hogy mindkét fél akarja a közös folytatást, a középpályás pedig a hírek szerint nem szeretne a klubnál maradni, miután a tárgyalások dugába dőltek. A 27 éves futballista így egy hónap múlva szabadon igazolhatóvá válik, és a beszámolók alapján a Crystal Palace szeretne is lecsapni rá. A Palacet ugyanis jelenleg az az Oliver Glasner irányítja, aki Kamadát igen jól ismeri, hiszen még 2022-ben a Frankfurtnál Európa-ligát nyertek közösen.
Kamada Daichi ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 38 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2-2 gólig és gólpasszig jutott. Piaci értékét 15 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨🔵🔴 Crystal Palace are closing in on deal to sign Daichi Kamada as free agent, here we go soon!
After new deal talks collapsed with Lazio due to release clause, Kamada is on the verge of joining #CPFC.
Oliver Glasner called him after they worked together at Eintracht. 🇯🇵 pic.twitter.com/YknWovKELk
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) May 31, 2024
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…