Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy végleg megvásárolták az RB Leipzigtől a 2023/24-es idény második felére kölcsönvett balhátvédet, Angelinót.
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Az AS Roma együttese a mai nap folyamán hivatalos közleményt adott ki, melyben bejelentették, hogy végleg megvették az RB Leipzig csapatától Angelino játékjogát. A spanyol játékos igen hányattatott éveket zárhat így most le, hiszen Marco Rose érkezésével az RB Leipzignél vált létszámfeletti játékossá a balhátvéd, aki ezt követően a 2022/23-as idényt a Hoffenheimnél töltötte kölcsönben, majd a nemrég véget érő szezon első felében a Galatasaray, a második részében pedig az AS Roma kölcsönjátékosa volt. A 27 éves futballista a szezon második felében a Roma mezében összesen 1279 percet töltött a pályán, a teljesítménye pedig meggyőzőnek bizonyult, a “Farkasok” vezetői ugyanis éltek a kölcsönszerződésében szereplő 5 millió eurós opciós vásárlási joggal. A hírek szerint a Roma korábbi, a Bournemouth frissen kinevezett sportigazgatója, Tiago Pinto megpróbálta Angelinót a szigetországba csábítani, ám a balhátvéd végül azt választotta, hogy marad az olasz fővárosban.
Angelino az AS Roma mezét összesen 20 alkalommal öltötte magára a 2023/2024-es idény második felében. Az 1279 pályán töltött játékperc alatt 1 gólpasszt osztott ki. Új állomáshelyén 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.
🤝 Angelino signs permanently from Leipzig! 🐺
📄👉 https://t.co/lTfPWomfia#ASRoma pic.twitter.com/1mFfdHw3ij
— AS Roma English (@ASRomaEN) May 31, 2024
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…