A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Kihirdette végső keretét az Európa-bajnokságra a magyar válogatottal azonos csoportan szereplő skót válogatott…
(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
A skót válogatott szövetségi kapitánya, Steve Clarke a pénteki napon közölte, hogy mely 26 játékossal vág neki az Európa-bajnokságnak.
A skót keretből előbb a 18 éves Ben Doak, majd a 36-szoros válogatott Lyndon Dykes is kikerült sérülés miatt, őket Tommy Conway és Lewis Morgan pótolta. Ezt követően az utolsó pillanatokban a veterán kapus, Craig Gordon, valamint a Rangers védője, John Souttar került ki a listából.
Skócia a nyitómérkőzésen Németország ellen játszik, majd június 19-én Svájc ellen Kölnben, végül a csoportkör utolsó fordulójában a magyar válogatott ellen lép pályára.
Kapusok: Zander Clark (Hearts), Angus Gunn (Norwich City – Anglia), Liam Kelly (Motherwell)
Hátvédek: Liam Cooper (Leeds United – Anglia), Grant Hanley (Norwich City – Anglia), Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), Ryan Porteous (Watford – Anglia), Anthony Ralston (Celtic), Andrew Robertson (Liverpool FC – Anglia), Greg Taylor (Celtic), Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), Billy Gilmour (Brighton & Hove Albion – Anglia), Ryan Jack (Rangers), John McGinn (Aston Villa – Anglia), Callum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Norwich City – Anglia), Scott McTominay (Manchester United – Anglia), Lewis Morgan (New York Red Bulls – Amerikai Egyesült Államok)
Támadók: Ché Adams (Southampton – Anglia), James Forrest (Celtic), Lawrence Shankland (Hearts), Tommy Conway (Bristol City – Anglia)
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…
Lionel Scaloni kijelölte a végleges névsort…