A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Néhány héttel az idei Bajnokok Ligája-döntő után, máris kisorsolták a 2024-2025-ös kiírás selejtezőjének párosításait…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Az UEFA a keddi napon tartotta meg a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának sorsolását, melyen eldőlt, hogy a román FCSB vagy éppen a szlovák Slovan Bratislava melyik csapat ellen kezdi meg szereplését.
A sorsolás előtt a klubokat – szokás szerint a korábbi nemzetközi szereplésüket összesítő UEFA-koefficiens alapján – két halmazba osztották: az egyikbe a kiemeltek, a másikba a nem kiemeltek kerültek. Még egy előzetes „irányítás” történt: az UEFA – elsősorban földrajzi szempontokat figyelembe véve – három csoportba osztotta a csapatokat, a párosításokat azokon belül készítették el.
A BL-selejtező négy fordulón át tart; ezen az úton hét csapat jut a főtáblára (öt a bajnoki ágról, kettő a másik ágról) – 29 hely a bajnokságok erősorrendje, valamint a bajnoki helyezések alapján már elkelt.
A magyar bajnok Ferencváros kiemeltként a második fordulóban csatlakozik a küzdelmekbe, amely sorsolását szerda délben rendezik.
1. csoport
Slovan Bratislava (szlovák)–Sztruga (északmacedón)
The New Saints (walesi)–Decsics (montenegrói)
Ballkani (koszovói)–UE Santa Coloma (andorrai)
Borac Banja Luka (bosnyák)–Egnatia (albán)
Hamrun Spartans (máltai)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
2. csoport
Panevezys (litván)–HJK (finn)
Flora (észt)–Celje (szlovén)
KÍ Klaksvík (feröeri)–Differdange (luxemburgi)
Vikingur Reykjavík (izlandi)–Shamrock Rovers (ír)
RFS (lett)–Larne (északír)
3. csoport
Ludogorec Razgrad (bolgár)–Dinamo Batumi (grúz)
Virtus (San Marinó-i)–FCSB (román)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Pjunik (örmény)
Ordabaszi (kazahsztáni)–Petrocub (moldovai)
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…