A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az AS Roma megújította beugró vezetőedzője szerződését…
(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)
Az AS Roma hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy 2027-ig meghosszabbította a januárban kinevezett vezetőedzője, Daniele De Rossi szerződését.
A 40 éves szakember José Mourinho menesztését követően januárban vette át a “farkasok” irányítását. De Rossi vezetésével a fővárosi együttes 26 mérkőzésből 14-et nyert meg hat döntetlen és hatt vereség mellett, és a hatodik helyen végzett az olasz bajnokságban. Emellett a Roma az Európa-ligában egészen az elődöntőig versenyben volt. A klub vezetősége elégedett volt az egykori klubikon edzői munkájával.
A 2006-os világbajnok védekező középpályás gyakorlatilag az egész aktív pályafutását a római klub alkalmazásában töltötte. De Rossi 2001 és 2019 között 616 mérkőzésen 63 gólt szerzett a fővárosi csapat színeiben, miközben két Olasz Kupát és egy Olasz Szuperkupát nyert velük. Edzőként korábban 2022 októbere és 2023 februárja között vezette a SPAL-t a másodosztályban, amely azonban irányítása alatt 17-ből csak három meccset nyert meg, majd menesztése után kiesett a Serie B-ből.
Continua la simbiosi naturale con questa squadra, la sua squadra. La Roma 💛❤️
Daniele De Rossi firma il rinnovo di contratto fino al 2027 ✍️
📄 https://t.co/5O1vXu4qiq#ASRoma pic.twitter.com/Kv4peF6MNG
— AS Roma (@OfficialASRoma) June 25, 2024
A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…