Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az elmúlt hetek sikeres tárgyalásait követően a Palmeiras szerződtette a San Lorenzo fiatal hátvédjét…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
A brazil országos bajnok Palmeiras bejelentette, hogy szerződtette a San Lorenzo fiatal hátvédjét, Agustín Giay-t, akivel 2029 év végéig szóló megállapodást kötöttek.
A 20 esztendős jobb oldali szárnyvédő a Ciclón saját nevelésű játékosa, hazájában hatalmas tehetségként tartják számon. Giay 2022-ben debütált az első osztályban, miután 13 éves kora óta tartozik a San Lorenzo kötelékéhez. Az első és eddigi egyetlen felnőttek közti találatát a Boca Juniors ellen szerezte még a debütáló idényében. A tavalyi naptári esztendőben 41 mérkőzésen jutott szóhoz a különböző sorozatokban együttesen, miközben fáradhatatlan munkabírása révén rendszerint Rubén Insúa csapatának hasznos tagjai közé tartozott.
Idén eddig 23 tétmérkőzésen vették őt számításba, többek közt a Palmeiras elleni két Libertadores-kupa-csoportmérkőzést is végig játszotta.
A különböző argentin korosztályos válogatottak meghatározó játékosában hazájában egyesek már a legendás Javier Zanetti méltó utódját látják benne.
Seja bem-vindo, hermano! ✅
Contrato assinado até junho de 2029!#AvantiPalestra pic.twitter.com/Bpjt2RKPvI
— SE Palmeiras (@Palmeiras) June 28, 2024
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot