Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
A Napoli együttese bejelentette, hogy szerződése lejártával hat eddigi játékosa hagyta el a klubot június 30-án…
(Photo by Matteo Ciambelli / DeFodi Images via Getty Images)
A Napoli hivatalos csatornáin keresztül búcsúzott el a csapat hat lejáró szerződésű játékosától, név szerint a hónap végén Piotr Zielinski, Leander Dendoncker, Pierluigi Gollini, Hubert Idasiak, Diego Demme és Hamed Traore egyaránt elhagyta a délolasz együttest.
Közülük a legnagyobb név egyértelműen a lengyel középpályás, aki az elmúlt nyolc évben több mint 350 mérkőzésen lépett páyára a Partenopei színeiben. Zielinski 2016-ban az Empolitól került a nápolyiakhoz, és azóta a csapat erőssége, a közöngség nagy kedvence volt. Az elmúlt szezon közben a felek nem tudtak megállapodni a közös folytatásról, a hírek szerint a rutinos középpályás a következő idénytől az Interhez kötelezte el magát, ennek hatására a Napoli tavasszal már a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára sem nevezte őt.
Ahhoz képest, hogy Zielinskit az elmúlt években rendre a Premier League élcsapataival is összeboronálták, mindenképpen luxusnak számít, hogy a 2022-2023-as idény olasz bajnoka ingyen engedte el a csapat egykori meghatározó játékosát.
A többi távozó általában kiegészítő szerepet töltött be a csapatban, és nem jelent szenzációt, hogy külön utakon folytatja.
📌 Club statement: SSC Napoli bids farewell to players whose contracts have expiredhttps://t.co/Ymh3QITfS4
— Official SSC Napoli (@en_sscnapoli) June 30, 2024
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…