A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford együttese, ahogyan azt várni lehetett, bejelentette, hogy átigazolta a blega Club Brugge brazil támadóját, Igor Thiagot.
The first Brazilian ever to play for Brentford Football Club 🇧🇷
Bem-vindo, Thiago 🙌
— Brentford FC (@BrentfordFC) July 1, 2024
A 23 esztendős csatár a klubtörténelem első brazil játékosa lesz, akiért ráadásul igen komoly, több mint 30 millió eurós átigazolási díjat (a Transfermarkt szerint 33 milliót – a szerk.) utaltak át az angolok a belgáknak.
A hazájában a Cruzeiro együttesében nevelkedő, onnan 2022 februárjában a bolgár Ludogorets-hez kerülő, majd fél évvel később már Belgiumban futballozó Igor Thiago igazán kiemelkedő mutatókkal zárta a 2023/24-es szezont: 55 tétmérkőzésen jegyzett 29 gólja valamint 6 gólpassza elég volt, hogy meggyőzze a Brentford vezetését arról, hogy készen áll a Premier League jelentette kihívásokra.
Az angolok közleménye értelmében a brazil csatárral öt éves szerződést kötöttek.
(Borítókép: Photo by Alex Pantling/Getty Images)
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…