Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Ferencváros egy brazil középpályást szemelt ki magának…
(Photo by Jürgen Fromme – firo sportphoto/Getty Images)
A Nemzeti Sport külföldi sajtóhírekre hivatkozva arról számolt be, hogy a Ferencváros együttese 1 millió eurós ajánlatot tett az azeri Qarabag brazil védekező középpályása, Júlio Romao megszerzése érdekében.
A 26 esztendős védekező középpályás hazájában a Goiás, az Athletico Paranaense és a Ponte Preta akadémiáján pallérozódott, majd 2020-ban a portugál Santa Clara hívására költözött át Európába. Romao két idényt töltött az Azori-szigeteken, ezalatt 27 mérkőzésen lépett pályára, majd tavaly nyáron szerződött a Qarabaghoz. A brazil légiós az azeri Premier League előző idényében 30 bajnokin lépett pályára, miközben nemzetközi kupameccseken is rendszeresen lehetőséghez jutott. Az elmúlt két szezonban összesen 92 meccset játszott, ezalatt két-két gólt és gólpasszt regisztrált.
A zöld-fehérek átigazolási híreivel foglalkozó ulloi129.hu portál úgy tudja, hogy a kilencedik kerületiek valóban ajánlatot tettek a játékosért, melyet azonban egyelőre nem fogadott el a klubja.
A korábbi híresztelések értelmébn a Fradi már a téli átigazolási időszakban is bejelentkezett a középpályásért, klubja akkor azonban még nem volt hajlandó megválni tőle.
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők