A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
A görög labdarúgó-bajnokságban (Stoiximan Super League) szereplő AEK Athén együtteséhez igazolt az angol élvonalat (Premier League) erősítő Brentford kapuvédője, Thomas Strakosha.
Strakosha ciprusi és görög utánpótlás csapatokban nevelkedett, majd 2012-ben a Lazio U19-es csapatához került. Az olaszok első számú keretébe 2013-ban került fel, és egészen 2022-ig a fővárosi alakulatot erősítette, de szerződése lejártával távozott és aláírt a Brentfordhoz. Az angoloknál nem számított alapembernek, így mindösszesen 6 tétmérkőzésen védhette a “Méhek” kapuját, amelyekből 2-őt hozott le kapott gól nélkül, összesen pedig 7 alkalommal volt kénytelen kapitulálni.
Borítókép: Nick Potts/PA Images via Getty Images
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!