Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
Bejelentette visszavonulását a spanyol labdarúgó-válogatott és a Sevilla 38 éves védője, Jesus Navas.
(Photo by Michael Regan – UEFA/UEFA via Getty Images)
A spanyol válogatott hátvédje, Jesus Navas bejelentette, hogy a vasárnapi, Anglia elleni Európa-bajnokság döntőjét követően visszavonul a nemzetközi futballtól, és az év végén teljesen befejezi játékos pályafutását.
A 38 éves játékos tagja volt a 2010-es világbajnokságot és a 2012-es Európa-bajnokságot megnyerő spanyol válogatottnak, az idei Eb-n pedig háromszor lépett pályára, ezzel pedig ő lett a legidősebb játékos, aki Spanyolországot képviselte egy nagy tornán.
Navas szombaton megerősítette döntését a spanyol nemzeti csapat döntő előtti sajtótájékoztatóján, amikor a válogatott csapatkapitányát, Alvaro Moratát dicsérte:
“Morata azt mondta nekem, hogy itt az ideje, hogy beszéljek, mivel ez az utolsó meccsem a spanyol válogatottban.”
A Sevilla játékosa azzal folytatta, hogy a klubkarrierje “már eldőlt”, és “ezekben a nehéz pillanatokban is segíteni fog a klubnak” azzal, hogy 2024 december végéig játszik a spanyol csapatban, mielőtt befejezi játékos-pályafutását.
“Izgatott vagyok mindazért, amit a labdarúgásban és a válogatottban tettem. 38 évesen itt lenni egyedülálló és hihetetlen”
– tette hozzá a spanyol védő.
Navas 15 éves válogatottsága alatt 56 alkalommal lépett pályára a spanyol nemzeti csapatban. 2009 novemberében, egy Argentína elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be, és háromszor szerepelt a 2010-es világbajnokságon, többek között csereként a döntőben, amikor Spanyolország hosszabbításban 1-0-ra legyőzte Hollandiát, és ezzel először lett világbajnok. Navas további három alkalommal lépett pályára a 2012-es Európa-bajnokságon, és egyszer be is talált. A 2014-es világbajnokságra nem került be a keretbe, és ezt követően közel öt évig nem kapott meghívót, mielőtt 2019 márciusában visszatért volna a csapatba a 2020-as Eb selejtezősorozatára. Navas 2020 és 2023 között újabb három évig volt távol a válogatottól, mielőtt tavaly visszahívták volna a Nemzetek Ligája elődöntőjére és döntőjére. A Sevilla csapatkapitánya mindkét mérkőzésen játszott, amikor Spanyolország büntetőkkel legyőzte Horvátországot, és megnyerte a tornát. Helyet kapott Luis de la Fuente 2024-es Eb-keretében, és ő volt a csapatkapitány az Albánia elleni utolsó csoportmérkőzésen – 12 évvel az utolsó nagy tornán való szereplése után.
Navas májusban “életre szóló” szerződést írt alá a Sevillával, és 2024 decemberéig meghosszabbította a játékosszerződését. Visszavonulását követően a klubon belül fog szerepet vállalni.
17 éves sevillai pályafutását egy négyéves Manchester Citynél töltött időszak szakította meg. A spanyol csapatban és négyszer nyert Európa-ligát, kétszer pedig Király-kupát.
Jesús Navas confirma que no seguirá jugando al fútbol después del mes de diciembre.
💬 “No, ya lo tengo decidido. Quiero estar en la transición del club hasta diciembre”.
💬 “Quiero ayudar al grupo como capitán en una situación complicada del club”. pic.twitter.com/ZqJSQjb1c1
— Relevo (@relevo) July 13, 2024
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!