Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A sikeres egyeztetéseket követően a rutinos horvát középpályás visszatért Szaúd-Arábiából, és először játszhat eredeti hazájában…
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
A horvát Hajduk Split együttese bejelentette, hogy szerződtette a szaúdi Al-Shabab gárdájától hazatérő Ivan Rakiticet.
A 36 éves vb-ezüstérmes középpályás Svájcban látta meg a napivlágot és az FC Basel csapatában nevelkdett, majd később a Schalke 04 (2007-2011), a Sevilla (2011-2014, 2020-2024) és a Barcelona (2014-2020) színeiben ért el nemzetközi sikereket. Rakitic a Barcával többek közt egy BL-elsőség mellett négy-négy spanyol bajnoki címet és Király-kupa-győzelmet ünnepelhetett, míg a Sevilla játékosaként kétszer nyerte meg az Európa-ligát.
Idén januárban távozott az andalúziai együttestől és egy jövedelmező ajánlatot elfogadva a szaúdiakhoz szerződött, azonban az elmúlt idény második felében mindössze nyolc meccsen lépett pályára és máris elhagyta a közel-keleti országot.
Rakitic új szerződése egy évre szól, és további egyéves hosszabbítási opciót tartalmaz.
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!