A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Emberhátrányban játszott döntetlent a Slovan Bratislava a Celje otthonában a Bajnokok Ligája-selejtezőjének odavágóján, míg a Konferencialigában az AEK Athén vendégeként az andorrai Inter Club d’Escaldes közel járt a bravúrhoz…
(Photo by Jurij Kodrun/Getty Images)
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. kör, első mérkőzések:
A PAOK számára nem bizonyult egyszerű ellenfélnek a bosnyák Borac Banja Luka, az első félidőben kétszer is egyenlített a vendég együttes, majd a második játékrész elején szerzett gólra már nem volt válasz, így előnyből várhatja a visszagátó a görög klub. A Ludogorec megnyugtató 2-0-ás győzelmet aratott a Dinamo Minszk ellen, míg az első félidőben emberhátrányba került Slovan Bratislava döntetlent játszott a Celje vendégeként.
PAOK (görög) – Borac Banja Luka (bosnyák) 3-2 (2-2)
Gólszerzők: Koulierakis (17., 39.), Troost-Ekong (51.) ill. Herrera (22., büntető), Kulasin (45+2.)
Ludogorec (bolgár) – Dinamo Minszk (fehérorosz) 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Tekpetey (9.), Nedelev (45+1., büntető) ill. –
Celje (szlovén) – Slovan Bratislava (szlovák) 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Bobicanec (7.) ill. Strelec (11.)
Kiállítva: ill. Savvidis (31.)
Konferencialiga-selejtező, 2. kör, első mérkőzések:
Előnyt szerzett az észak-macedón Struga az FC Pyunik elleni visszavágóra, Ibraimi góljára még válaszoltak az örmények, majd Spirovski találatára már nem tudtak, igaz ekkor a vendégek már emberhátrányban voltak. A Slask Wroclaw nem tudott válaszolni a Riga FC korai góljára, így a lengyel gárda meglepetésre hátrányból várhatja a visszavágót. A montenegrói FK Decic magabiztos 2-0-ás győzelmet aratott a Dinamo Batumi vendégeként, Camaj a második játékrészben szerezte a vendégek mindkét gólját. Az AEK Athén már a második félidő elején 4-0-ra vezetett hazai környezetben andorrai ellenfele ellen, majd Vida öngólját követően kétszer is bevette az Inter Club d’Escaldes a görög együttes hálóját, mely végül nyerni tudott hazai pályán. A hazai környezetben játszó északír Cliftonville a lett FK Auda első góljára még válaszolt az első félidőben, Taiwo találatára viszont már nem tudtak, így hátrányból várhatják a visszavágót.
Struga (észak-macedón) – FC Pyunik (örmény) 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Ibraimi (8., büntető), Spirovski (73.) ill. Villela (23., büntető)
Kiállítva: – ill. Vakulenko (60.)
Riga FC (lett) – Slask Wroclaw (lengyel) 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Niang (7.) ill. –
Dinamo Batumi (grúz) – FK Decic (montenegrói) 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Camaj (62., 66.)
AEK Athén (görög) – Inter Club d’Escaldes (andorrai) 4-3 (3-0)
Gólszerzők: Ljubicic (6.), Garcia (20.), Gacinovic (31.), Moukoudi (53.) ill. Vida (65., öngól), Andreu (78., büntető), Martinez Viti (83.)
Cliftonville (északír) – FK Auda (lett) 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Conlan (39.) ill. Ogunniyi (32.), Taiwo (76.)
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!