Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy leigazolta a Brighton & Hove Albion húzóemberét.
(Photo by Ivan Romano/Getty Images)
A Borussia Dortmund megerősítette, hogy szerződtette a Brighton & Hove Albion középpályását, Pascal Grosst. A 33 éves játékos kétéves szerződést írt alá Dortmundban, és egybehangzó hírek szerint 7 millió eurót fizettek érte az angol klubnak úgy, hogy egy év volt hátra a brightoni szerződéséből. A középpályás csütörtökön már új csapatával utazik a svájci felkészülési edzőtáborba.
“Nagyon várom már a BVB-nél játsszak”
– mondta Gross a német klub hivatalos oldalának.
“Számomra ez a lépés egyszerűen óriási dolog, mert kisfiú korom óta Dortmund-szurkoló vagyok. Igyekszem majd a stílusommal meghálálni a klub bizalmát, és már alig várom, hogy a BVB szurkolói előtt játszhassak a Signal Iduna Parkban az új csapattársaimmal, és mindenkivel együtt dolgozhassak azon, hogy elérjük a nagy céljainkat.”
Gross 2017-ben az FC Ingolstadt 04-től érkezett a Brightonhoz 3 millió euró, miután a Sirályok feljutottak a Premier League-be. A német középpályás 2023 áprilisában írt alá szerződéshosszabbítást a Sirályokkal, és a Premier League klubbal folytatott tárgyalásokkal azt remélték, hogy meggyőzik a német válogatott játékost, hogy maradjon a klubnál és dolgozzon az új vezetőedző, Fabian Hurzeler alatt.
Gross a Brighton egyik legmegbízhatóbb és legsokoldalúbb játékosává nőtte ki magát a klubnál eltöltött hét éve alatt. Gross 261 mérkőzésen 32 gólt szerzett és 52 asszisztot adott, miközben többféle szerepkörben is bevethető volt, többek között jobbhátvédként, balhátvédként, mindkét szélen és a középpályán is.
Formája révén 2023 szeptemberében először hívták be a német válogatottba. Gross azóta nyolcszor lépett pályára hazája színeiben, köztük a nyári Európa-bajnokságon a kispadról.
Borussia Dortmund have strengthened their midfield with the signing of 33-year-old Pascal Groß from Brighton & Hove Albion! 🙌
The German international has signed a two-year contract ✍️ pic.twitter.com/S72lf64fph
— Borussia Dortmund (@BlackYellow) August 1, 2024
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…
Egyik fél sem lehet igazán elégedett ezzel az 1-1 ponttal!